Gimnazisták voltunk még, mikor egyik nap a barátnőm lelkesen csöngetett be hozzánk. - Nézd, mit találtam! – lobogtatott egy papírlapot az orrom előtt, csillogó szemekkel. - Mit? – nyúltam utána kíváncsian.  

Békés, kellemes, boldog januári reggel volt. Mosogatásomat zeneszó kísérte, amit időnként egy-egy reklám szakított meg. Munkába készülődtem. (Régi szép idők!) Hallom, megint szövegelnek, zene helyett. Odamentem a telefonhoz, hogy átugorjam a hirdetést, és ekkor felfigyeltem, mit is mond a férfihang.

Nem. Nem a stressz! Szó sincs róla! Nem vágtam földhöz dühömben a kedvenc csészémet, az Eiffel tornyosat! Sokkal hétköznapibb a történet. Fenyő Miki dala szólt, én lazán táncoltam rá, miközben mosogattam. Egyik pillanatban váratlanul kicsúszott kezemből a csésze.

Péntek este 6 után csörög a telefon. - Szia, elsejétől jelents át légy szíves, ezentúl 4 órába, home office-ban dolgozom! - Te tag vagy! Nem lehet! - De! Vészhelyzet van! Vírus van! Bevétel nincs! 4 órában dolgozom!

Minap olvastam egy cikket azzal kapcsolatban, hogy a stressz mennyire rongálja az immunrendszert. Egyből pánikba estem, hiszen mostanában a szokottnál is többet idegeskedem, ami ezek szerint megviseli az immunrendszeremet, most, amikor topon kellene, hogy legyen!

Így, ilyen megszólítással kezdődött a levelem, azon pár alkalommal, amikor írtam Nektek. Ennyi év után miért teszem meg ezt ismét? Talán épp most van ideje a sírásnak. Már folynak is a könnyeim…

Sokat hallottam már a hálanaplóról. Áttanulmányoztam, miért jó, ha vezetjük. Többször elhatároztam, nekem is kell, de a megvalósítás mégis évekbe tellett.

Ma, a tizenegyedik itthon töltött napomon, a mozgás egyre jobban hiányzik. Szoktam egyébként reggelente tornázni. Már az ágyban elkezdem, aztán felkelés után néhány jóga gyakorlattal folytatom, végezetül pár perc talajgyakorlat. Ez utóbbi néha elmarad. Ma reggel is jött a szokásos gondolat, ehhez…

Kolléganőm reggel kérdezte, miért nem ülsz ki az erkélyre? Milyen igaza van. Ez az ötlet eddig eszembe sem jutott. Itt a szép erkély, délelőttől késő délutánig napsütéssel melegítve. Kicipeltem egyik kényelmetlen székemet, (nem is értem, miért nincs kényelmes?) kibéleltem párnával, pléddel, és…

Nem emlékszem az első találkozásunkra, de már nagyon régen volt, az biztos. Délután elgondolkodtam, milyen emlékeim vannak Rólad. (Felajánlottad, hogy tegezhetlek, és én továbbra is élek ezzel a megtisztelő lehetőséggel.)