A hat éves Kyát elhagyja édesanyja. Búcsúzóul el se köszön, meg se puszilja, meg se simogatja. Még a kanyarból sem integet vissza - pedig mindig vissza szokott, mikor elmegy otthonról - hiába lesi a kislány.
Épp hogy belekezdtem, és majdnem abba is hagytam a regény olvasását. Nem szeretem, amikor…
Felébredt. Óvatosan megmozgatta végtagjait, de jó, nem fájnak a lábaim, tudatosult benne az öröm. Bár, „ha elmúltál negyven és reggel úgy ébredsz, hogy nem fáj semmid …”, jutott eszébe a vicces mondás, sőt, ha ötven is elmúltál, ajjaj, de hála Istennek, még élek! Mosolyogva nyújtózkodott és…
- Fel kéne kelni! - Korai még! Csak fél 9! Különben is szombat van. Olyan jó itt a puha ágyban! … Utálok korán kelni! - Ha-ha! Ne röhögtess! Miért, máskor korán kelsz? Korááánnn? Hánykor is? 5-kor? - Na jó! Sose kelek korán! Most azonban 9-ig még fészbukozom, akár tetszik, akár nem! - Az jó, klassz…