A magyar költészet napjáról József Attila kétsoros epigrammájával emlékezem meg.

Évekkel ezelőtt találtam egy réges-régi szöveggyűjteményt a könyvszekrény alsó polcán. Kié lehetett, nem tudom. Kíváncsian belelapoztam, és ráakadtam Bronyiszlav Kezsun versére.

A költészet napja hatására végigböngésztem a hosszú évek során beszerzett versesköteteimet, így akadt kezembe a svéd gyermekverseket tartalmazó vékony könyv. Kíváncsian levettem a polcról, elkezdtem olvasni.

Sajnos az évek során elveszett a költészet az életemből. Valaha úgy gondoltam, ha felnőtt leszek, esténként zenehallgatás közben verseket olvasgatok. Ez eddig nem valósult meg, és a jövőt illetően sem vagyok optimista. Pár napja eszembe jutott József Attila versének első sora: „Ha megszeretlek,…

Mi jut eszedbe, ha Kipling nevét hallod? Elsőre, valószínűleg ahogy nekem is, „A dzsungel könyve”.

  Gimnazisták voltunk még, mikor egyik nap a barátnőm lelkesen csöngetett be hozzánk. - Nézd, mit találtam! – lobogtatott egy papírlapot az orrom előtt, csillogó szemekkel. - Mit? – nyúltam utána kíváncsian.  

Békés, kellemes, boldog januári reggel volt. Mosogatásomat zeneszó kísérte, amit időnként egy-egy reklám szakított meg. Munkába készülődtem. (Régi szép idők!) Hallom, megint szövegelnek, zene helyett. Odamentem a telefonhoz, hogy átugorjam a hirdetést, és ekkor felfigyeltem, mit is mond a férfihang.