Péntek este 6 után csörög a telefon.
- Szia, elsejétől jelents át légy szíves, ezentúl 4 órába, home office-ban dolgozom!
- Te tag vagy! Nem lehet!
- De! Vészhelyzet van! Vírus van! Bevétel nincs! 4 órában dolgozom!
- Béla, törvény van! Ha tag vagy, és nincs 36 órás munkaviszonyod, tagsági viszonyod alapján kell adóznod! Az még többe fog kerülni!
- Nem érdekel, vészhelyzet van, jelents át!
Megértem kétségbeesését. Mit tehetek? Nem én hozom a törvényeket.
- Egyetértek veled, de ez nem így működik! – közösen nevetünk, kínunkban.
- Nem érdekel! Akkor is jelents át 4 órába!
- De.. – csend. Letette.
Szombaton hajnalban másik ügyféltől jön az üzenet:
„Kérem, jelentsen át mind a hármunkat elsejétől heti 15 órába! Vagy a tulajdonost nem lehet?”
„Sajnos nem!”
„Sejtettem.” Jön szomorúan a válasz.
Úgy látszik home office-ban, a munkaidőm korlátlan lett. Nem zavar, megértem őket. Aggódnak, terveznek, kiutat keresnek, hogy a helyzet ellenére, legyen még jövő.
Mikrovállalkozásokról van szó. Valamit tudtak, valamiben jók, valamit létrehoztak, hogy családjuk és pár alkalmazott megéljen belőle. Most borul az egész.
A világjárvány nemcsak azokat érinti, akik a 61/2020. és a 47/2020. számú kormányrendeletekben említésre kerülnek, hanem rengeteg más vállalkozást is.
Ha segítség kell, általában hozzánk, könyvelőkhöz fordulnak: „Rossz helyre utaltam, most mi lesz?” „Duplán utaltam el véletlenül…” „Most nem tudok fizetni, kérjünk részletfizetést…”, és igyekszünk megoldani, amit meglehet. De most…
Az alkalmazottakat nem szeretnék elküldeni a cégek, megbízható, rendes munkaerők. A tartalékukból, ha adókat fizetnek, hamarosan nem futja munkabérre. Márpedig a dolgozóknak a bér a fontos. Élni valamiből kell…
Tudom, lehet fizetési halasztást, részletfizetést kérni. De mikorra, és hogyan lehet kitermelni a kis cégeknél? Őket is hasonlóan sújtja a helyzet, mint a vendéglátást, szállás-helyszolgáltatást…
Az emberek amennyiben megfogadják a „Maradj otthon” kérést, (márpedig remélem, megfogadják!) akkor a ruhaboltok, cipőboltok, könyvesboltok… üresen tátonganak, hiába vannak nyitva 15 óráig.
Eleve, aki kimegy, dolgozni megy. Munkaidőben nem veszünk cipőt, sem könyvet. A napközben ráérő nyugdíjasoknak most otthon a helyük. A bíróság is bezárt, az emberek nem pereskednek, nem adnak el, nem vesznek. Az ügyvédek hiába várják őket. A magán orvosi rendelőket is inkább elkerüljük, ha lehetséges.
A munkáltatók, ha táppénzre küldik az alkalmazottakat, vagy munkanélküli segélyre, szerintem többet veszít az állam, mintha ezekre a vállalkozókra is kiterjesztené az adó- és járulékfizetési kedvezményeket.
Ha heti 2 órára jelentik át az alkalmazottat, akkor sem kerül pénz az államkasszába.
Napok óta gondolkodtam mit tehetnék. Írjak levelet Magyarország Kormányának? Kit érdekelne az én kérésem! Végül úgy döntöttem, mint blogger lejegyzem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Tudom, csak egy kis porszem vagyok az ország „gépezetében”. Szavam nem sok. Nem is hallatszik messzire. Tudom, nálam kompetensebb emberekben, szervezetekben is felmerült mindez. Ők szebben megfogalmazzák, jobban megindokolják. Remélem, az ő hangjuk messzebbre elhallatszik!
A szereplők kitalált személyek, a párbeszédek, bár megtörtént beszélgetéseken alapulnak, a képzelet szüleményei.
Judit
Képek forrása: Pixabay
