A mai nap „megtörte” a „minden napra akad valami bosszantó hír” sorozatát. Reggel arra ébredtem, hogy a katásokat érintő kedvező változásokról döntött a kormány.

Szüleim 50 évvel ezelőtt felszámolták a cserépkályhát, a fával, szénnel való fűtést, bevezettették a gázt.

Amikor értesültem a rezsicsökkentés átalakításáról, másokhoz hasonlóan én is nekiláttam áramszámlát keresni. (Gázt nem használok.)

A Lidl-ben papírhiányra hivatkozva korlátozzák a vécépapír vásárlást. Egy vásárló maximum három csomaggal vehet egyszerre.

- Képzeld, a közértben nyúltam a kedvenc kaukázusi kefiremért, és földbegyökerezett a lábam, mikor megláttam az árát, 529.-ft! – rontott be hozzám dühöngve a nagynéném.

Egy zárt facebook csoportban a haragról, megbocsátásról „beszélgettünk”. Szó szót követett, végül jött a „kihívás” ötlete: írjunk 100 szóban a témáról egy „szösszenetet”.

Nyár van, hurrá, nyaralunk! Méghozzá a Balatonon! Hosszú gyalogtúra után megérkezünk a kastély kávézójának kerthelyiségébe.

Délben sms-t kaptam egy ismeretlen számról. „Judit soha többé gyarmat. A magyarok büszkék és bátrak. Légy te is” szólt az üzenet.

Ma betelt a pohár, (azaz a poharam). Már eddig is szinte tele volt, mikor azonban megtudtam, hogy „mini Feri” mellett már „mini Putyin” is létezik, kiakadtam. Felfordult a gyomrom. Még nem unják ezt a sok gyalázkodást, gyűlölködést? Nincs jobb dolguk? Undorító az egész. Kilépek a freemailről, bár…

Tegnap délután elmentem a pékségbe kenyérért. Kiválasztottam, kifizettem, éppen kezdtem elrakni, amikor az eladó, hangjában némi félelemmel, óvatosan megkérdezte: - Adhatok egy kis ajándékot? Meglepődtem, majd a maszk mögött elmosolyodva, lelkesen válaszoltam: - Igen, köszönöm! Én szeretek…