Nem tudom, az időseken kívül mások szoktak-e elmélkedni, esetleg rágódni a múlton. Bevallom én nem, ma azonban egy cikk kapcsán elkezdtem töprengeni milyen is volt az életem az ezredforduló környékén.

Először semmi sem jutott eszembe, aztán lassan, hézagosan érkeztek az emlékek, és ahogy a puzzle darabkák is a helyükre kerülnek a játék során, kezdett összeállni a bő húsz év tarkabarka „fényképe”.

Az utóbbi időben villám gyorsan múlnak a napok, hetek, hónapok, sőt évek. Ez a három esztendő úgy elszállt, mint egy pillanat, és valójában nagyon sok emlék nem maradt belőle. Ehhez képest, előző 20 év rettenetesen hosszúnak tűnik, és nyilván rettenetesen hosszú is volt, rengeteg élménnyel, szép és rossz történésekkel. Mennyire elfelejtődött mindez az idők folyamán!

2000-ben költöztem új lakásba. Megfizethető áron, viszonylag gyorsan jutottam hozzá. Kicsit ugyan lerobbant, de besüt a nap reggeltől estig. Tetszett a környék, május volt, mindenütt virágzó orgonabokrok, ez is lényegesen hozzájárult a választáshoz.

Mennyivel jobb volt a 13. kerületben lakni, mint Csepelen! Minden közel, rengeteg időt spóroltam a közlekedéssel.

Lakást venni a mai árak mellett már nem tudnék.

Egy részét fel is újíttattam. Szépen, elfogadható áron dolgoztak a mesterek.

A költözést követően Tunéziában nyaraltunk. Anyukám idős kora ellenére, nagyon élvezte a programokat, semmiből sem szeretett volna kimaradni, délelőttönként vízi tornázott, részt vett a darts versenyen, és az íjászversenyen igyekezett még Tell Vilmost is legyőzni. (Bár fiatalabb vagyok, példát vehetnék az aktivitásáról!)

Akkortájt fejeztem be az adótanácsadói tanfolyamot. Több helyen is dolgoztam. Főállásban 8-tól 4-ig, utána jött a másodállás estig, néha hétvégén is. Imádtam. Munkamániás voltam, szerettem a kihívásokat, a rengeteg munka ellenére, vagy épp azért, kimondottan jól éreztem magam a bőrömben.

Azóta ez a mániám elmúlt, már nem kellenek kihívások, jobban szeretem (szeretném) a nyugalmat.

Kocsival jártam mindenhova, a benzin megfizethető volt, és ingyen lehetett parkolni.

Tv-t nem nagyon néztem, de faltam a könyveket. Lelkes könyvtárlátogatóként elolvastam a „Világsikerek” sorozat összes fellelhető regényét. Megismertem és krimi rajongóként megszerettem Lee Child és John Sandford regényeit.

Moziba, színházba jártam, éveken keresztül volt bérletünk több színházba is.

Az internet segítségével rákerestem a 2000-es filmekre, meglepődtem, hogy mostanában is gyakran játsszák őket a tv adók. (Pl. 28 nap, Apádra ütök, Beépített szépség, Bérgyilkos a szomszédom, Csokoládé, Mi kell a nőnek? Sebezhetetlen…, hogy párat felsoroljak.)

Rendszeresen jártam úszni, és hétvégén kirándultunk. A sok munka ellenére jutott időm nyaralni évente kétszer is. A nyaralásról jutnak eszembe a nyaralós útitársak, akiket azóta sajnos elsodort az élet, vagy a lustaságom, hisz nehéz azt a telefont felemelni!

A 20 év alatt néha cserélődtek a szerelmek, barátok, változtak a munkahelyek, a hobbik…

Szép idők voltak? Igen. Visszasírom őket? Nem.

Jó volt visszaemlékezni. Elhatároztam a nosztalgiázás kedvéért elolvasok néhány „ezredfordulós” időszakból származó régi könyvet, megnézek pár filmet, esetleg előveszem az akkori telefonszámos noteszom, és felhívok néhány számot…

Aztán visszatérek a mába, és élem tovább az életem.

Végül egy reális idézet:

Soha nem létezett semmiféle "azok a régi szép idők", mindig is csak a mindennapok voltak.

Kurt Vonnegut (citatum.hu)

PJudit

Fotó forrása: Pixabay