Már rengeteget hallottam, ahogy mások is, az „énidő”-ről. 

Olvasok, vagy felrakok egy arcmaszkot, esetleg sétálok, az énidő. Amit egyedül töltök, és azt csinálok közben, amihez kedvem van, nem azt, amit muszáj.

Az esti mosogatás, az nem kimondottan énidő, főleg akkor, ha minden nap az én feladatom. De mi van, ha a fiam dolga, és jön is, keresi a mosogató szivacsot, és én hirtelen azt érzem, hoppá-hoppá! Stop! Ma én szeretnék mosogatni. Miért? Mert kedvem van hozzá. Szívesen nyúlkálok a meleg vízbe, szívesen hallgatom, ahogy csobog, szívesen nézegetem, ahogy csillanva freccsennek a vízcseppek, ahogy tisztul a pohár, fényes a lábas alja. Még a teafoltot is van kedvem lesikálni a csésze oldaláról! Közben pedig zenét fogok hallgatni. Dzsesszt, mert szeretem. Ekkor szerintem a mosogatás is énidővé válik.

Ez azért ritkán szokott a fent leírt módon történni.

Ma rájöttem, eddig tévesen értelmeztem ezt a fogalmat.

Reggel kicsit tovább maradok az ágyban, mert olyan izgalmas a könyv amit olvasok, és az énidő keretében, (ami nekem is jár,) elolvasom a következő fejezetet. De! Fel kellett volna 8-kor kelnem, holnap határidő, emiatt vár rám még egy halom munka. A könyv története helyett a munkán jár az eszem. A napi időbeosztáson, hogyan tudom elcsúsztatni a tennivalókat, hogy a késői felkelés ellenére normális időben teljesíteni tudjam a határidőt. Háááát, attól tartok, ez így nem volt énidő. Pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés helyett stresszeltem.

Hiszen mi is az „énidő” definíciója?

Az énidő voltaképpen az az idő, amelyet önmagadnak szentelsz, és a lelki békét, a feltöltődést, a fejlődést, az önismeretet, vagy a pihenést szolgálja.

„Az énidő arról szól, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozol, amik neked fontosak. Hogy töltődj. Mert csak akkor tudsz adni, ha van miből. Olyan tevékenység, amit egyedül szeretnél csinálni, amiből energiát töltesz. Legyen dedikált idő, amit csak magadra fordíthatsz.

Mikor lesz? És mit fogsz csinálni?”

Én eddig ezt nem így értelmeztem. Amikor este átgondoltam a napom, akkor mindig azt éreztem, csak feladataim voltak. „Szabadidő” semmi. Aztán tovább elmélkedve, megállapítottam, hogy nem, hisz fészbukot simogattam, podcastot hallgattam, esetleg megfejtettem egy rejtvényt. Igaz, ezek nem előre betervezett dolgok voltak, csak időnként megszakítottam amit épp csináltam, (jellemzően a munkát,) és áttértem a fent említettekre. És az egészet nem értettem. Ott a séta, a torna, az mind-mind énidő, miért érzem mégis úgy, hogy semmi szabadidő, csak kötelesség?

Egy videóban elhangzott mondat hatására ma megvilágosodtam: „Vedd elő a naptárad, és írd be, mikor lesz az énidőd!”

Hát persze! Nem kilopok néhány percet a napból, közben nyomaszt a tennivaló, hanem előre betervezem, most nem munka, főzés vagy takarítás, hanem énidő, amikor azt teszem, ami jól esik, élvezem, töltődöm általa. Nincs lelkiismeret furdalásom, mert most pont ezt kell tennem, nem mást!

A csütörtök és a péntek ilyen nap volt. Elhatároztam, szabadságon leszek. Persze azért volt 1-2 dolog, amit megcsináltam, például boltba menés, leves főzés, de azért a nap nagy része a pihenésről szólt. Érzem is, hogy jót tett!

Úgyhogy a továbbiakban a naptárba zöld színnel előre bejelölöm, mikor lesz énidőm.

PJudit

Fotó: Pixabay