A „szolgák” mosdója – avagy itt valami bűzlik
2022. június 06. írta: Judit.P

A „szolgák” mosdója – avagy itt valami bűzlik

Nyár van, hurrá, nyaralunk! Méghozzá a Balatonon!

Hosszú gyalogtúra után megérkezünk a kastély kávézójának kerthelyiségébe.

Bevallom, az utolsó két kilométer megtételéhez már a célnál rám váró süti elképzelése adta az erőt.

Megrendelem a süteményt, (ára 4 számjegyű, de erre számítottam). Kihozzák, nagyon finom.

A túrázó persze nemcsak enni-inni akar, egyéb szükségletei is akadnak.

Nekiláttam mosdót keresni. A kávézóba nem engedtek be, menjek egyenesen, majd forduljak balra, ott a második ajtó, ki van írva, közölte velem a hölgy. Fizetős? Azt nem tudja.

Követtem az útirányt, meglett a helység.

Ingyenes, remek, 1 jó pont. Szappan, víz, papírkéztörlő van. Szuper, plusz 3 pont. Tiszta is, még egy pont. Wc papír rendben, már 6 pontnál tartunk.

Igen, de! Mert néha van „de” is.

De sehol egy fogas, kampó esetleg 1 százas szög, amire a táskát, kardigánt fel lehetne akasztani. (Mínusz 1 pont.) Vagy a nyakamba lógva hátulról fojtogat, vagy a rengeteg látogató által összefogdosott „kilincsre” akasztom. Egyik rosszabb, mint a másik.

És az ajtó! Nem lehet bezárni. Sehol egy zár, retesz, esetleg valami hasonló. Átmegyek a másik fülkébe, még rosszabb a helyzet. Az ajtó be sem húzható, valahol ütközik. (Mínusz 1 pont)

Megszólal egy hang a harmadik kabinból: „Nem lehet bereteszelni!” Egyetértek, „Egyiket sem! Nem épp egy kastélyhoz illő wc!” felelem. „Lehet, ez a „szolgák” mosdója?” jön a kérdés.

Lehet. Remélem, előbb-utóbb arra jár egy „illetékes”, és cselekszik. Persze nem a mosdót zárja be kívülről egy nagy kulccsal, hanem szerelőt hív, és megjavíttatja a zárakat. Gondolom, nem kerül milliárdokba. 50 ezer alatt biztos meg lehet úszni.

Mint minden nyaralás, a mienk is véget ér. Indulunk haza, irány az autópálya. Nincs nagy forgalom, szépen lehet haladni, de ki tudja, mi vár ránk Pesten? Lépésben gurulunk, vagy inkább álldogálunk majd?

Biztos ami biztos, a főváros elérése előtt keresünk egy mosdót. A következő parkolónál lekanyarodunk.

toilet-g895b597c1_1920.jpgBarna épület, egyik oldalánál a fiúkat, másiknál a lányokat várja. (A benzinkutas lehetőséget jobban szeretem, de mit tehetek, így jártam.)

Az ajtót óvatosan kinyitom, mellbe vág a bűz. Pedig a kövezeten nem áll a szenny, a wc is lehúzva. Vajon miért ilyen büdös?

A fülkét bezárni nem lehet, wc papír van, szappan nincs, víz van. A kézmosási lehetőség modern, gombnyomásra indul, és amikor a vízfolyás eláll, süvölteni kezd a kézszárító.

Tudom, az autópálya mellett nem lehet óránként takarítani és a szappant pótolni, hisz nem ül ott állandóan a wc-s néni, de mégis … valahogy nem lehetne kulturáltabbá tenni?

Nem férne bele az autópályadíjba?

PJudit

Fotó forrása: Pixabay

 

süti beállítások módosítása