Az első üzenetet a szilvaérés hozta. A barackos süteményeket felváltotta a szilvás lepény, és mindenki kedvence, a szilvás gombóc.

Minap írtam a címben jelzett „zöldségről” egy történetet. Most lehúzok róla még egy bőrt, ahogy a filmeknél is szokták. Megígérem, harmadik már nem lesz. (Vagyis, majd az idő eldönti.) Éreztem, hogy kedvelem a „padlizsán” szót, de nem emlékeztem, hogy miért. Még akkor sem jutott eszembe, amikor…

- Miket kérdez ez a gyerek? – lepődött meg az idős asszony. Ránézett unokájára, annak komoly tekintetében valódi érdeklődés tükröződött. - Nehéz válaszolni erre! – kezdett bele lassan, elgondolkodva a történetébe.

Öcsémék nyaralni indultak. Előtte sógornőm karjára vette nagy kosarát, és körbenézett a kertben. Vajon mi az, ami már annyira érett, hogy nem bírná ki egy hétig? Mi az, amiből annyi termett, hogy meg lehet  lepni vele a bio terményeket csak hírből ismerő kedves pesti rokonokat, köztük engem…

Aludnom kellene, de cseppet sem vagyok álmos. Anya mesélt már, jó éjt puszit is adott, apa is, sötét is van, mégsem megy. Olyan jó volt ma az iskolában, gyere mackó, elmesélem! – maga mellé húzta a barna plüssmacit.

Juli zavarodottan lépett ki az épületből. Megdöbbentette az imént hallott hír. Nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Állt a járdán, fogalma sem volt, hogyan tovább? Akár a jövőt, akár az adott pillanatot illetően. A következő öt évre szőtt tervei most váltak köddé. „Füstbe ment tervek” – gondolta, és…

Csörög a telefon. Mindenki hallja. Senki sem mozdul. - Patrik, vedd már fel! - Miért pont én?

Így, ilyen megszólítással kezdődött a levelem, azon pár alkalommal, amikor írtam Nektek. Ennyi év után miért teszem meg ezt ismét? Talán épp most van ideje a sírásnak. Már folynak is a könnyeim…

Ma reggel úgy ébredtem, „mintha” kicsit fájna a torkom, és „mintha” nem érezném jól magam. Rettenetesen hipochonder vagyok, ehhez társul némi szorongás is. Azért került idézőjelben a mintha szó, mert nálam ezt nem lehet biztosan tudni. Ha valamitől félek, megjelennek a tünetek, amik nem feltétlenül…

  Sóhajtott egy nagyot. A kiáramló levegő nyomán megjelent egy fényes alagút. Kellemes, hívogató zene szólt belőle. Kikelt az ágyból, elcsodálkozott fürgeségén. – Úgy látszik éjjel jól kipihentem magam! – gondolta. Magabiztos léptekkel elindult a fényalagútban, követve a zenét.