Húsvétra váratlan ajándékokat kaptam. Nem, nem csokit, nem is hímes tojást, de még csak nem is élő nyulat, ezeknél sokkal érdekesebb meglepetésekben volt részem.
Ki volt az ajándékozó? Talán a legpontosabb válasz: a SORS.
Az első pénteken „érkezett”, a YouTube volt a „közvetítő", jött az üzenet: két órája felkerült Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című hangoskönyve.
Gimnazista koromban olvastam utoljára. Úgy gondoltam, nagyjából emlékszem még rá. Hát igen, nagyjából.
Elkezdtem hallgatni. Néha sírdogálva, hisz tudjuk, nem egy „vígjáték”.
Eszembe juttatta a sok ismert, kicsit már elfeledett idézetet: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” „Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.” És mintha a távolból Koncz Zsuzsa dalolt volna: „Felelősséggel tartozol, ha számít rád egy hű barát.”
Ekkor jött egy ismeretlen rész a könyvben, ami most azonban többet jelentett, mint az eddigi idézetek, és szerintem ezzel az érzéssel nem leszek egyedül:
„… Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.”
Igen, sajnos ezt az utóbbi években elfelejtettem. Egy ideje már egyformák a napjaim. A hangoskönyv hatására azonban változtattam.
Terveim szerint az ünnepek alatt (tekintettel a közelgő határidőkre,) dolgoztam volna. Most azonban gyors takarítás, ünnepi terítők, egy-két húsvéti dísz, süti készítés, és jöhet a nyuszi, a munka pedig elnapolva.
A második meglepetés szombat este ért. Örömmel olvastam, hogy a tv-ben lesz a Napfivér, Holdnővér című film. Sok-sok évvel ezelőtt láttam és már csak arra emlékeztem, hogy Assisi Szent Ferencről szól.
A nincstelenséget választó Francesco felvállalja hitét, véleményét, mindezért először bolondnak tartják, lassanként azonban egyre többen csatlakoznak hozzá.
„- Mit mondhatnék a császárnak, Francesco?
- Hát … hogy mit mondhatnál? Hát, hogy dobja a jogarát a sárba, az ékszereit pedig a folyóba. Így legalább új színeket láthatna a tompa kavicsok között. És azt mondhatnád, szabadulj meg kötelékeidtől, hadd fészkeljenek madarak a koronádban, hadd száguldjanak égi szelek üres palotáidban. Mit ér az élet, ha a vagyon nem ad lelki nyugalmat? És a néped éhezik…”
Nagyon tetszett a pápával való találkozása, akihez tanácsért ment, de tanács helyett az egyházi méltóságok döbbenetére, áldást kapott, és végezetül Őszentsége letérdelt, és megcsókolta Francesco piszkos lábát.
Nagyszombat estéjére egy tökéletes film volt.
Ma pedig Friderikusz Sándor legújabb Podcastjét kezdtem hallgatni, melyben Péter Bence zongoraművész és zeneszerző a beszélgető partnere.
A több, mint egy órás felvételt "együltömben" végighallgattam, számomra olyan érdekes volt.
A műsor végén jött a negyedik ”meglepetés”, megtudtam, hogy Vitray Tamás riportfilmet készített, hogy kiről, az még titok volt, de már nem az, mert a film megnézhető a pénteken megosztott Podcastban.
Ennek megtekintése lesz a ma esti program.
További kellemes ünnepeket kívánok!
PJudit
Fotó: Pixabay
