Rohanó lépteket, egy hangos „szia anyát”, majd a bejárati ajtó csapódását hallotta. Mire kiért a konyhából, lánya helyett csak az ismerős illatfelhő fogadta. „Ma is magára öntött egy fél üveg parfümöt!”, volt az első reakciója. A második: „és megint csak elrohant, még egy puszit sem adott!”

Sok-sok évvel ezelőtt történt. Én egyetemista voltam, öcsém pedig katona. Mindketten Debrecenben éltünk, Halottak napja volt, hétvégére esett. Gyönyörűen sütött a nap, elhatároztuk öcsémmel, hogy kirándulunk. Autózgattunk a környéken, faluról falura. Feltűnt, hogy a temetők zsúfoltak a látogatóktól.…

Augusztus utolsó, és szeptember első napját pár családtaggal Keszthelyen töltöttük. Mindannyian voltunk már ebben a szép városban, de így, együtt, ebben a felállásban még soha. Némi izgalom volt bennem, vajon mi fog kisülni belőle? Vitába, veszekedésbe fullad-e a várva várt hétvége? Egyébként nem…

Anyám megbolondult. Olyan, mintha szerelmes lenne. De hát lehet szerelmes egy 60 éves ember? (Azaz pontosítsunk, egy 58 éves ember?) Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek! Még a végén férjhez is megy! Hogyan is kezdődött?