- Azaz inkább én húztam ki hármat is a CBA jelzéssel ellátott gyufásdobozból, de sajnos mindhárom eltörött. Már kellőképpen ideges voltam, amikor következett a negyedik szál. Az meggyulladt, és képzeld, ekkor tört ketté! A lángoló része hullani kezdett a papucsom felé. Azt hittem elájulok! Manci…

A fenti idézet nyilván mindenkinek ismerős, aki látogatta az általános iskolát. Minap lefekvéskor az ezt megelőző sor jutott eszembe: „Rabok legyünk vagy szabadok?” Miért is? Gondolom az esti „(rém)hírolvasás” volt az oka. Általában nem foglalkozom a politikával, csupán azokra a cikkekre nézek rá,…

  - Hogy a fenébe döntsem el, hogy kérjek-e oltást, vagy sem? – harsogott köszönés, és egyéb bevezetés nélkül Manci néni hangja a telefonból. – Nem vagyok én sem virológus, sem politikus! Honnan tudnám, mit tegyek?

Anyu tudott hegedülni, zongorázni, így természetes volt, hogy én is tanuljak zenét. A zongorát választottam. Három évig oktatott egy fiatal, loboncos hajú „bácsi”, olyan igazi művészlélek. Szorgalmasan, lelkesen koptattam a billentyűket, csak a ritmussal voltak gondjaim. Még most is emlékszem,…

Felmerülhet a kérdés, mit keres a „Nyugtató helyett” blogon a depresszió? Egyrészt bízom benne, ha kiírom magamból, megkönnyebbülök, megnyugszom, és remélem, kiszabadulok a fogságából.

Na jó, bevallom, az eredeti cím az lett volna, „a büdös zokni és a harmónia”, de ez a két dolog annyira nem illik össze, hogy inkább „alcím” lett belőle. A büdös zokninak általában a „harmoniátlansággal” van kapcsolata, feltéve, hogy létezik ilyen szó.

Az idei év egyrészt eloszlatta egy régi félelmemet, másrészt megerősített, és sok mindenre megtanított. Rutinból, megszokásból élünk, sok mindent természetesnek veszünk. Akkor tudjuk igazán értékelni a dolgokat, ha valami miatt nem működik a megszokott rendszer, és már a természetes sem…

- Danikám, mosd meg jól a kezed, szappannal! - De anya! Meddig kell még kezet mosni? Már vége a járványnak, járok oviba, apa is megy dolgozni. Meddig kell még? - Danikám, a vírus előtt nem mostunk kezet? Ugyanígy mostunk, csak nem ennyi ideig. Kezet mosni továbbra is kell!

Na jó, bevallom, ez azért túlzás. Inkább motiváltak a kimozdulásra, de olyan jól, hogy megtettem. Magamtól. Négy hónap karantén után, elhagytam a biztonságosnak ítélt lakást és közvetlen környékét, ami az utóbbi időben a mozgásteremet képezte. Nagy lépés volt számomra.

Tudom, már ideje lenne visszatérnem a „normális” életemhez.  Vagy inkább fogalmazzunk így: a régi életemhez. Az hogy normális volt-e, az egy jó kérdés. Mérget azért nem vennék rá.