Hol járnak adataim az oltási tervben?
2021. március 24. írta: Judit.P

Hol járnak adataim az oltási tervben?

Vajon hányan lehetnek még előttem? Ki lehet ezt egyáltalán nyomozni?

Némi vívódás után rászántam magam, és jelentkeztem „oltatni”. Nekem nem tűnt fel visszajelzés, de állítólag kiírja, ha sikerült.

Számítottam egy megerősítő emailre, nem kaptam.

Általában bárhova regisztrálunk, minimum egy visszajelzés jön, és ez az eset nem is a „bárhova” kategória, hanem jelen pillanatban egy nagyon fontos dolog.

Pár nap után el is bizonytalanodtam, biztos, hogy sikerült? Regisztrálok újra! Ezt viszont nem hagyta a rendszer, közölte, hogy erről az email címről már érkezett regisztráció.

syringe-6002618_1920.jpg

Megdöbbentő, hogy email címhez köti az azonosítást a program. Barátnőm mesélte, hogy a nagymamát próbálták többször is regisztrálni, mert hiába múltak a hetek, idős kora ellenére nem hívták oltásra, sőt a háziorvos listáján sem szerepelt. A három regisztrációhoz, három különböző email címet kellett használniuk, még jó, hogy volt nekik több. Az viszont nem tűnt fel a „rendszernek”, hogy többször regisztráltak ugyanazzal a TAJ számmal, pedig az egy egyedi szám, mindenkié más.

Mi a helyzet abban az esetben, ha én az idős, email cím nélküli édesanyámat is szeretném regisztrálni? Nem tudom megtenni, csak ha gyártok egy új email címet hozzá. Ja, hogy idősek papíralapon is beküldhetik? Elbaktatnak és esetleg sorban állnak a postán? Ezt azért jobban átgondolhatták volna!

Amennyiben pontatlan adatokat adtunk meg véletlenül, a jól ismert, de nehezen megjegyezhető 1818-as telefonszámon kérhetjük az adataink pontosítását. Felhívtam a számot többször is, nem az oltás miatt, hanem egyéb, szintén itt „intézhető” ügy okán. Nem sikerült velük beszélnem.                                     .

Kíváncsi lennék, miként döntik el az oltási sorrendet? Mi alapján rangsorolják a különböző betegségeket, betegeket? A jelentkezéskor ilyen jellegű információt nem kértek.

A kor is döntő szempont nyilván, de lehet egy 80 év feletti makkegészséges, egy sokkal fiatalabb pedig beteg.

Erről eszembe jut egy történet, egyszer a Kardiológiai Intézet folyosóján szembe jött velem egy nővér, csecsemővel a karjában. Sajnálkozva megjegyeztem, ilyen pici baba és beteg szegény? A nővér pedig így felelt: igen, de mi majd meggyógyítjuk!

Visszatérek a sorrendhez. A „nyilvántartásban” benne van mindenkinek „búja-baja”, gondolom kódokkal ellátva. Aztán a bajokhoz tartozhat egy szám. Hiszen a különböző betegségek nem egyforma veszélyeztetettséget jelentenek, szerintem. Például: magas vérnyomás: 5, infarktus: 50, … ha mindkettő fennáll, az 55… Azt is el kell dönteni, hol a határ, ami felett már a „kockázati csoportba” tartozik az ember. Persze ez csak feltételezés, csupán elgondolkodtam, hogy működhet mindez? Az igazság ugyebár „odaát van”.

Az elhízottság vajon látszik a „nyilvántartásból”? Folyamatosan módosítják, ha évente valaki 10 kilót hízik? Nem gondolnám. Pedig ezt is felsorolták a kockázatok között.

Vagy mi a helyzet a pszichés betegekkel? Azzal, aki pszichológushoz jár, magánrendelésre, ott gyógyszert nem kap, hisz a pszichológus nem orvos. Ennek nem lesz nyoma sehol. A járványhelyzet okozta plusz stressz hatására, viszont kerülhet olyan lelkiállapotba, ami már az immunrendszerét padlóra küldi, és amit esetleg egy időben megkapott oltás megelőzhetne.

Azért van bennem bizonyos bizonytalanság a betegségek, és az oltóanyag összhangja miatt is. Egyik ismerősöm szteroidot szedő immunbeteg, és a Szputnyikra invitálták.

(„Szputnyik V Vakcina … Az oltás ellenjavallatai … Autoimmun betegség.”)

Úgy gondolom, én a veszélyeztetett kategóriába tartozom. Nem pont a korom miatt, de ha összeadnám a „pontjaimat” átlépné a határt. (Ha hozzávesszük a lelki bajaimat is, amiket normál élethelyzetben kézben tudok tartani. (Ha-ha hallom egyesek szomorú kacagását.) Jelenlegi helyzetben azonban már nem. (Az tény, helyeselnek egyesek.))

Reggelente ránézek a facebookra, mi újság a nagyvilágban? (Aztán utólag rájövök, nem kellett volna kíváncsinak lennem. Aki most kíváncsi, nemcsak hamar megöregszik, de hamar meg is bolondul!)

A lényeges cikkeket az ismerőseim megosztják, így pár perc múlva már tudom mennyi az új beteg, hányan vannak kórházban, … Rémisztőbbnél rémisztőbb hírekkel szembesülök. Minap pánikba estem, hogy bár több, mint két hete élnek a szigorítások, mégis egyre rosszabb a helyzet. Egész napomra rányomta bélyegét a félelem. Nem mertem boltba menni, pedig kellett volna. Úgy döntöttem, nem számít, ha nincs egy-két élelmiszer, pár napig ki lehet bírni az éhezést.

Közben eszembe jutott a lelki szakemberek véleménye, a rettegés mennyire káros, és aki túlzásba viszi, könnyebben megbetegszik, mint aki óvatosan, de lehetőleg „normálisan” él a járvány ellenére is.

Másnap azonban elmentem a boltba, mégsem hagyhattam, hogy végleg a félelem győzzön!

Az oltás mellékhatásaitól is tartok. Bárki megkérdezné melyiket kérem, nem tudnék válaszolni.

Kíváncsi vagyok, mire sorra kerülök az oltási tervben, lesz-e egyáltalán választási lehetőségem?

PJudit

Kép forrása: Pixabay

süti beállítások módosítása