Tudom, már ideje lenne visszatérnem a „normális” életemhez.  Vagy inkább fogalmazzunk így: a régi életemhez. Az hogy normális volt-e, az egy jó kérdés. Mérget azért nem vennék rá.

Sokat hallottam már a hálanaplóról. Áttanulmányoztam, miért jó, ha vezetjük. Többször elhatároztam, nekem is kell, de a megvalósítás mégis évekbe tellett.

Ma reggel úgy ébredtem, „mintha” kicsit fájna a torkom, és „mintha” nem érezném jól magam. Rettenetesen hipochonder vagyok, ehhez társul némi szorongás is. Azért került idézőjelben a mintha szó, mert nálam ezt nem lehet biztosan tudni. Ha valamitől félek, megjelennek a tünetek, amik nem feltétlenül…

A félhomályos szobát csak a TV villódzó fénye világította meg . Egy nő sikítva menekült, persze a fák, bokrok közé, ahogy szokás. A férfi marcona képpel, kezében hegyes késsel üldözte. A díványon ültem, a plédet az orromig felhúzva, hogyha a film úgy alakulna, egy pillanat alatt eltakarhassam vele a…

- A fene vigye el, otthon hagytam a mobilt! - Visszamész? - Innen már nem. Inkább végig melletted maradok! – hangzott el köztünk a párbeszéd a metróhoz menet. Az én telefonfüggőségem, nem olyan, mint általában az embereké. Bár lehet, ez inkább valami mástól való függőség.