Na jó, bevallom, az eredeti cím az lett volna, „a büdös zokni és a harmónia”, de ez a két dolog annyira nem illik össze, hogy inkább „alcím” lett belőle.
A büdös zokninak általában a „harmoniátlansággal” van kapcsolata, feltéve, hogy létezik ilyen szó.
Ülünk békésen a tv előtt, és rád szólok, „te, büdös a zoknid, cseréld már le!” Kicsit megsértődsz, oda a harmónia. Vagy nem szólok, hanem fintorogva ülök tovább, és magamban dühöngök.
Tényleg van olyan eset, hogy egy lapon, sőt egy mondatban lehet ezeket említeni? És az egyikből következik a másik?
Egy hete vasárnap nem éreztem jól magam. Rossz volt a közérzetem, vonzott az ágy.
Másnapra a helyzet nem változott. Minek legyek fenn, ha az nekem nem jó? – kérdeztem magamtól, és inkább ágyban maradtam.
Munka lett volna, emailek jöttek, én azonban tekintettel a vírus helyzetre, hallgattam nagymamám egykori tanácsára, „ha betegnek érzed magad, három nap ágy melegre van szükséged.”
Pehelypaplan, puha párna, mintás pizsama, sok-sok tea, és alvás. Így telt el a hétfő. Némi pánikolással fűszerezve, mi van, ha… tovább inkább nem is folytattam a gondolatot.
Így telt a kedd, és a szerda is.
Csütörtökre elfogyott a gyümölcs, alig volt már kenyér. Hogyan tovább? Éhen halni nem jó, viszont a közérzetem sem.
Valójában nem tudtam, vagy nem mertem eldönteni, javulok-e? Amikor az ember nap, mint nap olyan cikkekkel szembesül, hogy valaki már jobban érezte magát, és akkor lett rosszul, ájult el, került … (Kórház közelében lakom. Egyfolytában szirénáznak a mentők, borzalmas és félelmetes.)
Amikor kérdezték, hogy vagyok? A válaszom az volt, „a helyzet változatlan.”
Na de mi legyen az élelemmel? Azaz a hiányával?
Megszületett a döntés, rendelek online. Soha nem rendeltem még interneten élelmiszert. Most kipróbáltam. Fél 6-ra ott volt a kenyér, a kalács, a sok gyümölcs, és mindenféle más. Büszke voltam magamra. Igaz, 4 napja fekszem, de talán már kicsit jobban vagyok, és az étkezés is megoldva.
Végre, a félelem helyét átvette lelkemben a harmónia.
Akkor jött a krach! Tüsszentettem, orrot fújtam. (Na jó, ne aggódjunk, nátháról szó sincs!) Kézbe vettem a teáscsészét, (majoránna tea vöröshagymával, szintén nagymama receptje, köhögésre), és ittam pár kortyot. Ajjaj, ennek semmi íze! - gondoltam, majd megszagoltam. Ajjaj, ennek illata sincs! A harmóniát villámgyorsan elüldözte a pánik.
Nekiláttam szaglászni. Kézfertőtlenítő, semmi. Gyümölcstea, szagtalan, kamilla, szintén… szimatoltam a konyhába, mint egy vadászkutya. Mindhiába.
A zokni! Annak csak van valami szaga! – jutott eszembe a mentő gondolat. Hiába, sajnos a zokni sem volt büdös. Ebben a pillanatban egyáltalán nem örültem ennek! A lelkem békéjét jelentette volna, ha legalább a zokni büdös!
Visszafeküdtem, és nagy aggodalmak között elaludtam. Másnap lassanként újra lettek illatok. (Kivéve a zoknit.)
A család megígérte, karácsonyra meglepnek egy nagyon-nagyon büdös lábbelivel, hátha a használt zokni illata elüldözi a hasonló eseteket.
(Hét napot feküdtem, rettegve, néha sírdogálva. Kezet annyiszor mostam, hogy már sebesedik. Ma felkeltem kicsit dolgozni. Úgy érzem, köröz felettem a pánik, nem biztos, hogy a közeljövőben el merem hagyni a lakást. A pszichológusomnak írtam egy emailt.)
PJudit
#bloggerkepzo #irjotthon
Képek forrása: Pixabay