Felmerülhet a kérdés, mit keres a „Nyugtató helyett” blogon a depresszió?

Egyrészt bízom benne, ha kiírom magamból, megkönnyebbülök, megnyugszom, és remélem, kiszabadulok a fogságából.

Múltkor belenéztem egy régebbi írásomba, és elcsodálkoztam. Megtörtént esetet meséltem el, amit azóta szinte már el is felejtettem. Érdekes volt felidézni.

Esetleg, ha ismét rám törne ez a „depis” hangulat”, elolvashatom milyen volt a mostani, hátha nyomban helyre áll a lelki békém.

Másrészt, ha a kedves olvasó is épp depressziósnak érzi magát, talán kirántja belőle, ha ilyesmiről olvas. Miért gondolom ezt? 16 éves koromban vettem egy ifjú lányoknak szóló könyvet.  Két mondatot örökre megjegyeztem belőle: „A világfájdalom ellen legjobb orvosság egy másik ember világfájdalma. Feltéve, hogy a szívünkre vesszük.” (Maria Dankowska)

Egyébként nem képzelem Bridget Jonesnak magam, a naplóírás ellenére sem. Bár itt is lesznek naponta ismétlődő motívumok, de nem az elszívott cigaretták száma, és nem a testsúlynövekedés. Egyszerűen jó ötletnek tűnt, hogy naplószerűen írjam le az eseményeket.

Előzmények:

Első 7 nap fekvés, szundikálás. Nem voltam jól, vonzott az ágy.

A következő 7 napban nagyrészt fekvés, néha egy kis munka. Még mindig jó volt az ágyban bóbiskolni. Étvágy semmi.

Most már kinyithatjuk a „naplót”!

Hétfő:

Ébredés után, mintha fájna a vesém. Eléggé hipochonder vagyok. Megijedtem, hátha Covidos voltam, és szövődményként a vesémre ment, mint egyik „leggyengébb láncszemre”. Aggódás, pánik, szomorúság, és sírás. Sok sírás.

9 körül felkeltem, visszatért a sírás. Reggeli után lefeküdtem, majd zuhanyozás után ismét. 12-14 között home office, muszáj dolgozni, közeleg a határidő. Ebéd után, 15 órakor, megint le kellett feküdnöm. Köhögök szinte egyfolytában.

Tegnap olvastam valamit a Covid szövődményeiről, mintha depressziót is okozna. Ez az! Depis vagyok! Most mi lesz? Ki fog helyettem dolgozni?

Kedd:

Mintha ma is fájna a vesém. Eléggé rosszul érzem magam, múlt héten jobban voltam. Mi lenne, ha ágyban maradnék? Éhes nem vagyok. „Enni kell!” hallom nagyanyám hangját a múltból.

Felkeltem, ettem vajas pirítóst. Ideje ismét lefeküdni, kicsit sírni. Nincs kedvem dolgozni, ennek ellenére 12-14-ig home office. Utána lefekvés, 16-18-ig újra home office. Hát, ma sem vagyok egy vígjáték.

Este a vesém jobb lett, viszont a szívem rosszabb. Szövődmény? Lehet, meghalok? A kollégák nem fognak örülni! Ami itt marad utánam … ember legyen a talpán, aki rendet vág! Telefont senki sem veszi már fel! Kinek mondjam el, hogy félrever a szívem?

Szerda:

Mintha jobb lenne a vesém. A szívem jó. Köhögés csökkent. Enni nincs kedvem, ismét vajas pirítós a reggeli. Nem fekszem le utána, inkább irány a zuhany. Aztán a dilemma, ágy, vagy office? Utóbbi mellett döntök.

Jobban érzem magam! Délután egy órácskára ledőlök, majd jöhet a munka.

Estére jött a „fekete leves”. Szinte egyfolytában köhögtem, éjjel 1-kor még nem aludtam, hanem vártam a „csodára”.

Csütörtök:

Hajnali 5-kor ébredtem, a köhögés megint beindult.

8-kor az ablakon át szürke felhők néztek rám. Sötét, bánatos időjárás, bánatos, mint én.

Segítség kellene, morfondíroztam. Valaki, aki kiránt ebből a gödörből. Aztán rájöttem, hiába dobnának mentőkötelet, azon felmászni úgysem tudnék. Nincs hozzá erőm. Hiába engednének le egy létrát, a fokokra nekem kellene rálépnem. Valójában más segíteni nem tud.

Vannak kapaszkodók. Például a munka. Jön a határidő, lelkiismeretem nem engedi, hogy ne tartsam be. Az ehhez szükséges feladatokat elvégzem. Sőt, fura, de munka közben és után jobban érzem magam.

Kellenének még kapaszkodók, de több nem jutott eszembe. Aztán mégis! Közeleg a karácsony! Szerettem volna szép ünnepet varázsolni magamnak. Renddel, díszekkel, fával, enni és innivalóval. Szerettem volna jól érezni magam ezen a különös 2020 évi karácsonyon.

Rájöttem, ha így folytatom tovább, elég ócska „ünnepem” lesz!

Ez a felismerés azonban nem sokat segített. Egész délelőtt ágyban voltam. Délutánra jobban éreztem magam, és nekiláttam dolgozni.

Péntek:

Korán kelés, munka, ebéd, és délután egy kalácsot is sütöttem.

Este eszembe jutott néhány gyerekkori kedvenc süteményem, ezért előkerestem a kézzel írott, nagyon régi családi receptfüzetet. Találtam benne sok-sok elfelejtett finomságot. 1-2 féléhez a hozzávalókat be kellene szerezni, hátha jön egy karácsonyi csoda, mint a mesékben, és kedvem támad elkészíteni valamelyiket. Hiszen vacsira is lett kalács!

Remélem, holnap feldíszítem a fenyőfát! Célnak mindenesetre kitűzöm!

Szombat:

Sajnos fát nem díszítettem, de kiválasztottam és kivasaltam a karácsonyi terítőket. Ahelyett, hogy örömmel töltött volna el mindez, ismét rám tört a sírás.

Vasárnap:

Délután még kicsit ugyan lefeküdtem, de készítettem bevásárló listát, és megnéztem néhány karácsonyi filmet.

Hétfő:

Ma végre kimentem az utcára, utána rendeltem élelmiszert, és dolgoztam. Lefeküdni nem volt időm, de az belefért, hogy majdnem két órát telefonáljak. Kellett a lelkemnek egy kis beszélgetés. (panaszkodás?)

Kedd:

Ismét munka, egymást érték a telefonok. Pihenni jó lett volna, de ma elmaradt.

Este a lakás egy részét kitakarítottam, ettől egész vidám lettem.

Kezdem érezni, hogy halad a karácsonyi készülődés. Lehet, mégis lesz számomra ünnep?

Biztos! Holnap feldíszítem a karácsonyfát!

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!

PJudit

Képek forrása: Pixabay