A félhomályos szobát csak a TV villódzó fénye világította meg . Egy nő sikítva menekült, persze a fák, bokrok közé, ahogy szokás. A férfi marcona képpel, kezében hegyes késsel üldözte. A díványon ültem, a plédet az orromig felhúzva, hogyha a film úgy alakulna, egy pillanat alatt eltakarhassam vele a szemem.

Egyedül voltam, de nem magányosan. A krimi által keltett izgalom, és félelem volt a két társam. Nem is tudom, melyik volt az erősebb érzés.

Hirtelen, a szemem sarkából észrevettem egy apró árnyat, amint besétált a nyitott ajtón, a sötét konyhából. A nővel együtt sikoltottam fel. Én voltam a hangosabb.

- Úristen! Egy egér!

Az állat megrémült, rám nézett, majd visszafutott a fürdőszoba felé. Szívem majd kiugrott a helyéből, pulzusom száz fölé ment.

- Most mit csináljak? Este tíz óra van!

Rohantam, és bezártam a fürdőszoba ajtaját. Ez persze felesleges volt, mert alul szellőző nyílás van rajta.

- Mit keres egy egér a panelház 10. emeletén? Feljött a lépcsőn? Mit csináljak?

Kiszaladtam a lépcsőházba, bár becsengetni nem mertem volna már ilyen későn sehova. Csoda történt. Nyílott a szemközti ajtó, és egy férfi jött ki rajta, talpig télikabátban. Meglepetten rám nézett. Dadogva, és reszketve, megkértem, lenne-e kedve egeret fogni. Mit tehetett, bejött. Persze a megtermett ember a kis fürdőszobában nehézkesen mozgott, így nem sikerült elkapnia a fürge, kicsi állatot, aki számára a helyiség olyan volt, mint a lyukacsos sajt. Ezernyi helyre tudott elbújni. A bátor szomszéd, sajnos dolga végezetlenül távozott. Én villámgyorsan ráragasztottam celluxszal egy újságot a fürdőszoba szellőző nyílására, és lerogytam az ágyra.

- Mit tehetnék? – Rájöttem, semmit. Az egértől félek, megfogni nem merem. Jobban járok, ha lefekszem. Hátha sikerül elaludnom.

Rémültem bekopogtam a fürdőszoba ajtón, néhányat nyávogtam, majd, miközben a macska-duettet énekeltem, egy pillanat alatt lezuhanyoztam. (Remélem, dalomat a szomszédok nem hallották. Az biztos, nem pfujoltak, de nem is tapsoltak.)

Éjjel semmit sem aludtam. Volt időm gondolkodni. A rajzfilmekben szeretem az egereket. Nekik drukkolok, a macska ellenében. Az egeres mesék is aranyosak. Akkor vajon a való életben miért félek ennyire egy ilyen kis állattól, aki nem bánt, sőt rettegve menekül előlem? Valószínűleg családi örökség. De ez már egy másik történet lenne.

Másnap délután vettem egy egérfogót. Kedves ismerősöm, átnézte alaposan a lakást, szerencsére nem talált egeret. Beüzemelte a csapdát is, ami nem fogott semmit a következő napokban.

Az alattam lakók látták még a betolakodót, elkapni nem tudták. Sajnos, a házunkban, a függőlegesen haladó csövek mentén, egy egér az egymás alatti fürdőszobákba úgy közlekedik, mint mi a lépcsőn az emeletek között. Biztosan elindult lefelé, a szabadság felé. Mi lett vele? Nem tudom. Ahogy azt sem, hogyan kerülhetett hozzám.

Remélem, sikerült számára ideálisabb helyre jutnia, és békésen él, amíg meg nem hal.

Következmény: a délelőttöt a kardiológián töltöttem, magas pulzus társaságában. A hölgyek, akikkel megosztottam az este történéseit, hozzám hasonlóan rémüldöztek. A férfiak elnézően mosolyogtak, (és gondolom, a hátam mögött összekacsintottak.) Az orvosom jól ismer, már semmin sem csodálkozik.

Azóta a lakásomon belül, bezárok minden ajtót. Biztos, ami biztos.

Néhány ismerősöm ajánlotta, tartsak macskát.

Szerintük több legyet ütnék egy csapásra, mert nemcsak megfogná az egeret, de aranyos, és a dorombolása csökkenti a stresszt meg a vérnyomást.

Még gondolkodom a dolgon…