Múltkor sérelmeztem, hogy láthatatlan vagyok.  (Elolvasható: itt ) Valaki, valahol meghallhatta. Feltámadt egy titokzatos szél, fújni kezdett, és hatására a felhő, vagy köd, esetleg füst, ami eltakart az emberek szeme elöl, oszladozik. Meglepetésemre, láthatóvá kezdtem válni.

Valamelyik reggel, munkába menet, szembe találkoztam, egy kutyát sétáltató férfivel. Én ránéztem, ő szemembe nézett, én elcsodálkoztam, főleg, amikor észrevettem, hogy miután elhaladtam mellette, megállt, és utánam fordult. Felemeltem a fejem, kihúztam magam, és igyekeztem a lehető legnőiesebben tovább lépdelni. Közben azért nagyon aggódtam, nehogy szégyenszemre hasra essek. 

Két nap múlva, este fél tíz körül leszálltam a buszról. Jött egy gépkocsi, a zebra előtt megállt. Indultam volna át az úttest túloldalára, amikor hangot hallottam a hátam mögül. Visszafordulva, láttam, hogy egy idősebb úr, lelkesen integet a vezetőnek, hogy hajtson csak nyugodtan tovább. Majd észrevett engem, utánam sietett, és megjegyezte, ha elindulna mégis az autó, jobb, ha ketten vagyunk előtte, hisz párosan az elütés is jobb, mint egyedül. A túloldalon elköszöntem, volna, de ő szólt, hogy egy irányba megyünk. Így aztán baktattunk egymás mellett, egy darabig szótlanul. Törtem a fejem, miről kezdhetnék vele beszélgetni, de megelőzött.

- Munkából, hazafelé? - kérdezte.

- Nem, bridzstanfolyamon voltam.

- Bridzs? Az nagyon jó kártyajáték! Könnyű megtanulni a szabályait! - válaszolta. - Nagyjából öt év alatt általában sikerül.

Megjegyeztem, a mi csoportunk még csak két és fél évnél tart. A közös téma megtalálása után, lelkesen beszélgettünk tovább a bridzsről. Megtudtam, ifjú korában vizsgák előtt mindig kártyáztak. Én, ha emlékezetem nem csal, általában ilyekor tanultam.

Épp a lakótelepi bridzsklub szervezése következett volna, mikor utam másik irányba vitt tovább. Nem gond, hiszen nem olyan nagy ez a panel rengeteg, biztos összeakadunk máskor is, és akkor befejezzük a bridzsklub szervezését. Csak azt nem tudom, világosban megismerem-e az urat.

Tegnap reggel két kutya gazdája álldogált a járdán. A kutyák vidáman ugráltak körülötte. Ő rám nézett, valamit mondott, de hogy mit, azt nem értettem a csaholástól. Lehet, hogy köszönt. Több oka is lehetett, hogy észrevett. Előző nap új fodrásznál voltam. A szokásos fél óra helyett, egy órán át tartott a „hajszobrászat”. Lehet, hogy sokkal szebb lett a frizurám, és ezért nézett meg. Sajnos, persze az is lehet, hogy sokkal rondább, (ez inkább nevezzük "érdekes"-nek), és ezért csodálkozott rám. Ki tudja?

Ma reggel távolról a legelső kutyás urat láttam ismét. Megállt, felém nézett. A kutya a pórázt türelmetlenül rángatta, én pedig, felemelt fejjel, mint egy "királynő", igyekeztem haladni. Szerencsére, már fel sem merült bennem a hasra esés veszélye.

Milyen klassz hely ez a lakótelep! Vegyek én is egy kutyát? Már régebben is volt olyan gondolatom, hogy ez remek ismerkedési lehetőség. Lehet, továbbfejlesztem az ötletet, azaz inkább egyszerűsítem, és csak egy pórázt veszek. Azt lelkesen lóbálva a kezemben, sétálgatok az utcán. Ha szimpatikus embert látok, elkiáltom magam:

- Bodri!! Hol vagy kiskutyám? Bodri!! Elnézést uram, nem segítene megkeresni a kutyusomat? Már megint elcsatangolt!