A fenti kérdést egy Facebook csoportban tették fel. „Fáradtan” volt az első reakcióm.

Reggel van, épp, hogy felkeltem. Vajon mitől vagyok fáradt?

Úgy érzem, rengeteg feladat áll előttem, rengeteg az elmaradt tennivaló. Ezek természetesen eddig is megvoltak, hisz elvégzésükhöz sem erőm, sem kedvem nincs. "Majd holnap!" – döntöm el minden nap.

Nyomasztanak, olyan mértékűnek tünnek, mintha a Gellérthegyet kellene teáskanállal elhordanom. Lehetetlen feladat. Inkább bele sem kezdek.

Pedig némelyik megoldása tényleg csak pár percet venne igénybe:

A lógó függöny felcsíptetése.

Az elromlott nyomtató helyett egy új vásárlása. Csupán meg kellene rendelni. Nem sok idő.

Az autószerelő felhívása. Mindent elintéz, elviszi, visszahozza a kocsit, csak a telefont kellene felemelni!

A mélyhűtőben üldögélő kimagozott meggyből dzsemfőzés. Ez kissé több idő, de milyen finom az eredmény! ...

és még hosszan sorolhatnám.

Telnek a napok, hetek, hiába.

Általában a „Hogy vagy?” kérdésre a „Köszönöm jól!” a megszokott válasz, feltéve, hogy úgy gondoljuk, a kérdés mögött udvariasság áll, nem igazi érdeklődés. Én jellemzően a „Megvagyok!’ szóval felelek. Nem merem bevállalni a „Jól vagyok”-ot, félelemből, ha kimondom, nehogy véletlenül rosszabb legyen a helyzet. (Inkább a pesszimizmus jellemző rám, nekem a pohár általában félig üres.)

Az említett esetnél azonban valódi érdeklődés állt a kérdés mögött, így őszintén válaszoltam.

Nem sokkal ezután viszont egy másik csoportban arról faggattak, miért lehetek hálás?

Most sem kellett sokáig gondolkodnom.

Miért is lehetek? Azért, mert tegnap, miután kibicsaklott a bokám, és térdre estem az utcán, szerencsésen fel tudtam állni, és tovább menni. (Ezért nagyon hálás lehetek!) Kis bokafájással, és egy sebbel a térdemen, megúsztam.

Ennyi jutott eszembe.

Mielőtt megírtam volna a választ, kíváncsiságból elolvastam a többiek hozzászólásait. Sok mindenért voltak hálásak, és meglepődve jöttem rá, hogy a derűs állítások, ha jobban belegondolok, 99%-ban rám is igazak. Annyi pozitívumot sugároztak, hogy egyre vidámabb lettem, végül meglepetésemre el is mosolyodtam.

Rengeteg dologért lehetek hálás! A teljesség igénye nélkül:

Viszonylag egészséges vagyok.

Van hol aludnom, és jól is aludtam. Biztos hozzájárult ehhez, hogy este egy remek, izgalmas könyvet olvastam. Ahogy eddig, ma reggel is felébredtem, (igen ezért is hálás lehet az ember.) Volt mit reggeliznem, utána telefonon hosszasan beszélgettem (beszélgethettem) a családtagjaimmal. Vannak ötleteim, terveim a jövőre nézve, csak rajtam áll, hogy megvalósítsam őket. Megtehetem, hogy a munkát félretéve (hiszen megvár …, és milyen jó, hogy van …) írhatom ezt a blogbejegyzést.

Jé, még a nap is kisütött!

(Ki hinné el, hogy egy időben írtam hálanaplót! Talán fel kellene eleveníteni ezt a szokást?) ...

„Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.”

(John Robbins)

Sajnos, általában megfeledkezünk az életünkben lévő jó dolgokról, inkább a rosszakat vesszük észre. A jó természetes, csak akkor jövünk rá, milyen értékes volt, ha már nincs.

Örülök, hogy a hozzászólások ismét szembesítettek ezzel.

Ezután az első kérdésre adtam egy újabb választ:

Köszönöm szépen, jól vagyok! Vannak feladataim, majd szépen sorban, egymásután elvégzem őket.

Vannak ötleteim, céljaim is, amikért megteszem, amire képes vagyok.

PJudit

Fotó forrása: Pixabay