A doktornő rezzenéstelen arccal szemlélte az EKG-t, majd együttérzően nézett a rémült betegre.

- Valóban pitvarfibrilláció. Már tudja mit jelent.

- Igen, kiesett a szívem az egyenletes szinusz ritmusból.

- A folytatást is tudja, holnap reggel 8-kor bejön egy vírus tesztre, a nap további részében otthoni karantén, holnapután 8-kor pedig ismét itt találkozunk.

A nő felöltözött és elindult az ajtó felé.

- Viszontlátásra doktornő!

- Katalin, várjon csak egy pillanatra! Ön előtt még a délután, az este, és a holnapi nap. Gondolja át, mit akar jelezni a szíve? Miért történt ez ismét? Jó lenne kideríteni! Egyébként a visszaállítás csak olyan lesz, mint egy fájdalomcsillapító. Látszatjavulás, de az ok nem szűnik meg.

- Rendben, megpróbálom.

„Még hogy megpróbálom! Az idős anyám is tudja, ilyet nem mondunk! Mit mondott Yoda mester? „Tedd, vagy ne tedd! De ne próbáld!” Megteszem! Átgondolom!”

Lassan sétált hazafelé. „Csak tudnám, hogyan kezdjek neki?”

Régóta nem érezte jól magát a bőrében. Idővel megszokta, ahogy megszokjuk a rosszat is. Néha még felmerül, hogy lehetne másként, de az emberek jellemzően ritkán változtatnak. Működik a rutin, naponta ismétlődik a mókuskerék, sokszor csak akkor kapunk észbe, ha testünk jelez. A pitvarfibrilláció azért elég durva figyelmeztetés már. A helyreállítás egyik módszere az elektromos kardioverzió. Volt már benne része. Laikusként úgy képzelte, mint amikor a kórházsorozatokban a rohamkocsival szállított sérülteket próbálják feléleszteni. Jön az áram, ugrik egy nagyot a test, újraindítják az embert. Az igazi „reset”. Persze lehet, hogy téves az elmélete, de nem számít, marad ennél.

Kicsit tartott tőle, mi lesz, ha a szíve úgy dönt, nincs „reset”, hanem újraindulás helyett inkább megáll? Persze az is újrakezdés, csak egy másik dimenzióban. Ő azonban még ebben a megszokottban szeretett volna maradni.

Közben hazaért. Teát főzött, és melegszendvicset készített. Megéhezett a nagy izgalomban. A tea illata a karácsonyt idézte. Letelepedett a kockás pléd alá, elindított egy halk zenét, és enni kezdett. Bízott benne, a zene segíti az ötletelést. Evés után elővett egy füzetet, és felírta: „Problémák”. Az első kettőn nem gondolkodott, rögtön felkerültek a papírra. A harmadik előtt volt némi dilemmázás.

- munka

- egyedüllét

- Géza

Nézzük a részleteket! Leginkább a munkával van bajom. Van egy-két ügyfél, akikkel képtelen vagyok szót érteni, folyamatos idegeskedés a velük való kapcsolattartás. Fel kellene vállalnom, hogy nem akarok velük együtt dolgozni.

Meg lehet ezt beszélni? Nyilván, csak eddig nem mertem. Mikor hívjam fel az irodavezetőt? Holnap? Nem, ma! Azaz most. Tudjuk le az első mumust. Nyugtató előtte? Hááát az orvos miatt már úgyis eleget vettem be.

Kicsöng a telefon.

- Szia! Van pár perced? Szeretnék megbeszélni veled valamit…

Beleegyezett. Sejtettem, hogy igent mond, csak én szeretek mindent túlaggódni. Első probléma megoldva.

A karantén alatt, miközben egyedül üldögéltem az erkélyen, rájöttem, milyen jó lenne, ha valaki üldögélne velem szemben. Valaki, akivel együtt lehet teázni, hallgatni a madarak énekét, és a lent játszó gyerekek kacagását. Milyen jó lett volna megosztani vele a vasárnaponként sütött aranygaluskát, este a tv előtt közösen nevetni vidám filmjeleneteken. Kézen fogva sétálni maszk mögé bújva, és mosolyogni, ahogy kerülgetjük nagy ívben a szemben jövőket, miközben biztos, ami biztos, még levegőt sem veszünk.

Ezen a feladaton még elmélkednem kell.

Előbb jöjjön a harmadik probléma, Géza, a régi barát. Tudom férfi és nő között állítólag nincs barátság. Tisztelet a kivételnek. Na ez a kapcsolat a kivétel.

Édesapám nagyon korán, 20 éves koromban hirtelen meghalt. Fiatal felnőttként nagyon hiányzott. Később is, de az ember egy idő után beleszokik a „nincs”-be. Ifjúként azonban jó lett volna az apai támogatás, biztatás, esetleg segítség. „Jól van, lányom, jól csinálod!” vagy „Ezt szerintem jobb lenne úgy, hogy…”. Hiányzott az apai támasz, ezt azonban éveken át nem is sejtettem. Akkor jöttem rá, mikor találkoztam Gézával. Külsejét tekintve hasonlít apura, hangja is olyan mély, mint az övé volt. Okos, megfontolt, figyelmes, udvarias férfi. Ha valamin dilemmáztam, elmondta, szerinte mit kellene tennem, utólag rá is kérdezett, megtettem-e. Én mosolyogtam atyáskodásán, közben valahol legbelül borzasztóan élveztem. Először életemben úgy éreztem, biztonságban vagyok, számíthatok rá. Ha gondban voltam meghallgatott, egy-két mondattal megnyugtatott.

A barátság azonban lazulni kezdett. Egy idő után már azt éreztem, csak érdek van a kérdései mögött, nem érdeklődés. Ez borzasztóan fájt. Megbeszélni nem tudtam vele, de nehezebb lett az élet. Hiányzott a „támasz”.

Ideje lenne ezt a dolgot is lerendezni. Vajon hogyan? További szép életet kívánni és elköszönni? Mi lesz, ha támasz nélkül összedőlök, mint futóbab, ha eltöri a szél a karót?

Elfáradtam, félretettem a füzetet és lehunytam a szemem. A zene halkan, megnyugtatóan szólt.

- Szia! – riasztott fel, egy régen hallott hang. Felnéztem. Apa jött be az ajtón mosolyogva. Fiatal volt, mint a képeken, arcomra nyomott egy puszit, és letelepedett mellém a díványra.

- Hogy kerülsz ide apu?

- Hívtál! Szükséged van rám! Mesélj, kérdezz!

- Szerinted jól csinálom? Jól élem az életem? Megállok a magam lábán, vagy tényleg kell a támasz?

- Elvégezted kiválóan az iskolákat. Dolgozol rendesen, szakmádban elismernek. Normális körülmények között élsz. Ha helyt kell állnod, helyt állsz. Büszke vagyok rád! Nincs szükséged támaszra. Arra nincs. De egy párra igen. Jobban éreznéd magad, ha lenne valaki melletted. Gondolkodj el ezen.

Lassan átlátszó lett, aztán köddé vált.

Kinyitottam a szemem. Itt volt? Álmodtam? Nem tudom. Megnyugtatott. Nem kell a támasz! Gézától elköszönök. Hallgatok apámra, még ma regisztrálok egy társkeresőre. Nem támaszt fogok keresni, hanem társat, akivel együtt élvezhetem az életet.

Belépett a kórházkapun. Az óra háromnegyed nyolcat mutatott. Hosszas ellenőrzés után eljutott a doktornő rendelőjéig.

- Jó reggelt, jöjjön be Katalin! Meghallgatom a szívét.

Miközben a nő vetkőzött, az orvos megkérdezte:

- Gondolkodott az életén? Talált valami okot a szívproblémára?

- Igen,

- És, hogy döntött? Változtat?

- Igen.

- Mikor kezdi?

- Tegnap.

- Nagyszerű!

Figyelmesen hallgatta a szívét, majd elmosolyodott.

- Mehet haza, folytathatja a változtatást! Jól csinálta! Helyre állt a szabályos ritmus! Gratulálok! Fél év múlva várom kontrollra.

Katalin megkönnyebbülten sóhajtott és elmosolyodott. „Szuper! Itt az igazi újrakezdés!”

(Február a szív hónapja)

PJudit

Kép forrása: Pixabay