Mikor megláttam a fényképedet, egy Weöres Sándor versrészlet jutott eszembe:
„Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –„
(Weöres Sándor: Az éjszaka csodái)
Nos, nem azért, mert nevetsz a fotón, éppen ellenkezőleg. Nemhogy komoly, de szinte komor vagy rajta. Jó a kép, többen lájkolták is. Egy baja van, hogy nem mosolyogsz! Nem volt mosolygós fényképed? Vagy amin nevetsz? Hova tűnt a mosolyod, Kedves?
Nézem a fényképed, és emlékezem. Réges-régen, egy emberöltővel ezelőtt, egyetemisták voltunk. Egy csoport fiatal, szinte még gyerek, akik kikerülve a szülői védőburok alól, élveztük a szabadságot, felnőttet játszottunk. Hittük, még előttünk az élet! Az egész világot akartuk, ami akkor még elérhetőnek is tűnt.
Abban az időben milyen vidám voltál! A szemed mindig csillogva nevetett! Még akkor is, ha arcod látszólag komoly volt. Így élsz emlékeimben.
Egy emberöltő elteltével ismét összetalálkoztunk. A csillogó szemű fiú időközben felnőtté vált.
Már ritkábban nevetsz. Egy emberöltő súlya nyomja válladat, így nehezebb a mosoly, a kacagás.
Tudom, ott él még az a fiatal srác is benned. Néha képes vagy olyan önfeledten nevetni, hogy ismét látszik szemedben a régi csillogás.
Most térjünk vissza a fotódra. Az előző profilképed öltönyös, szemüveges, komoly férfit ábrázolt. Sárga pólós, szemüveg nélkülire cserélted. Ami egy laza, vidám nyári fénykép lehetne,… ha mosolyognál. Hova tűnt a mosolyod, Kedves?
A borítóképet is megváltoztattad. Tengerpart, vitorlás hajók ringatóznak a kikötőben. Szép nyári nap. Szép nyári kép. Esetleg megvalósításra váró terv? Már február elején közzétéve, hogy biztosan megtörténjen?
Aki tengeri vitorlázásra készül, az ragyogjon az örömtől, csillogjon a szeme, mint a napsugár a hullámokon, és a sárga pólóban kacagva repüljön versenyt a széllel!
Nevess egy kicsit, Kedves! Felejtsd el pár pillanatra, hogy időközben felnőttél.
Hiszen úgy szeretem nevetésedet…
Pjudit
Képek forrása: Pixabay, saját
