Sajnos az évek során elveszett a költészet az életemből. Valaha úgy gondoltam, ha felnőtt leszek, esténként zenehallgatás közben verseket olvasgatok. Ez eddig nem valósult meg, és a jövőt illetően sem vagyok optimista.

Pár napja eszembe jutott József Attila versének első sora: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,"

Hányan gondoltuk már ezt, és hányan gondolják akár éppen most is így. Jó, ha van olyan ember, akit nyugodt szívvel, bármikor be merünk engedni.

Aztán telnek az évek, és néha a gondolat az ellenkezőjére fordul. Nem, nem jöhetsz be, csak ha kopogtatsz, de lehet, hogy akkor sem! Hidegen kiszólok, maradj kinn, dolgom van! Nem érek rá(d)!

Szeretem József Attila verseit. Gimnazistaként azt hangoztattam, ő a kedvenc költőm. Mennyire volt ez igaz, már nem emlékszem. Talán csak azért mondtam, mert a környezetemben néhányan kevésbé kedvelték.

Érettségi után, egy szájharmonikáért cserébe szereztem meg a verseskötetét, ami felnőtt életem első verseket tartalmazó könyve lett. Aztán szépen jött a többi is. Mindegyiket okkal vettem meg, kapcsolódik hozzájuk egy-egy emlék, élmény vagy személy.

Az biztos, hogy a kérdésre, „Ki a kedvenc költőd?”, most sem tudnék mást felelni, minthogy: József Attila.

Elgondolkodtam. Vajon van olyan ember az életemben, akinek elszavalhatnám ezt a verset? Aki kopogtatás nélkül is bejöhetne hozzám? Amennyiben nincs, miért nincs? Bennem van a hiba, én vagyok olyan, akit nem lehet ennyire szeretni? Vagy olyan lettem, aki már nem tud megbízni senkiben? Ha ez az igazság, mi az oka? Az is lehet, lenne kit, de olyan a lakásom, ahova inkább nem engedem be? Mennyi kérdés, egy verssor kapcsán! Az biztos, ha nincs ilyen ember, jó lenne megszüntetni az okot, és találni valakit!

Persze lehetséges, hogy van. Ebben az esetben bízom benne, sohasem kell majd kopogtatnia.

Ezek után lássuk a verset!

József Attila:

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. április

Aki szívesen meghallgatná, itt megteheti, Latinovits Zoltán gyönyörű előadásában:

További szép napot kívánok!

PJudit