A költészet napja hatására végigböngésztem a hosszú évek során beszerzett versesköteteimet, így akadt kezembe a svéd gyermekverseket tartalmazó vékony könyv. Kíváncsian levettem a polcról, elkezdtem olvasni.

Vajon mire emlékszem még belőle? Pár rövid vers kivételével a többsége már feledésbe merült.

Közben eszembe jutottak a beszerzéséhez kapcsolódó régi emlékek.

A nyolcvanas években vásároltam, ifjú kollégám hatására. Szimpatikus, rendes, kicsit elvarázsolt (a szó pozitív értelmében) fiú volt. Már az is eléggé szokatlan szerintem, hogy egy huszonéves fiatalember svéd gyermekverseket olvasgat.

Jöttek a további emlékek.

Akkor még évente megrendezték a Budapesti Nemzetközi Vásárt (BNV-t), amire minden évben elmentem körülnézni. A kollégával viszont cégünket képviselve, „kiállítói oldalról” is részt vehettem az eseményen.

Egy év után mindketten kiléptünk a munkahelyünkről, ő, ha jól emlékszem, informatikusból kottamásoló lett. Nem egy szokványos állásváltás.

A verseskötet három svéd költőnő műveit tartalmazza. A gyerekek nyelvén írt verseket az ifjabb korosztály valószínűleg élvezettel olvassa, szerintem azonban felnőttként is elgondolkodtat, és nyomot hagy az emberben. Kicsit elvarázsol.

Nézzük az általam választott költeményt:

Siv Widerberg

SÓDERPARTI

Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
"Sódert esztek vacsorára?"
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
"Frászt" mondta Daniel,
"húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja"
mondta Daniel és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges
Vacsora van.

(Fordította Tótfalusi István)

Gyermekkoromban a vacsora nálunk is „Sóderparti” volt. Mindig közösen ültünk az asztalnál, mindent megbeszéltünk és rengeteget nevettünk. Senki nem kapkodott a (még nem létező) mobiltelefonja után, az evőeszközt letéve nem rohantunk nyomban tévét nézni. A számítógép sem csábított bennünket, (hisz nem volt még az sem).

Mostanában sajnos csak telefonon mesélhetem el dolgaimat a családomnak.

A kedves Olvasó milyen sűrűn vesz részt olyan „Sóderpartin”, ahol elmondhatja, ami a Szívét nyomja?

A vers meghallgatható: itt.

PJudit