Rohanó lépteket, egy hangos „szia anyát”, majd a bejárati ajtó csapódását hallotta. Mire kiért a konyhából, lánya helyett csak az ismerős illatfelhő fogadta. „Ma is magára öntött egy fél üveg parfümöt!”, volt az első reakciója. A második: „és megint csak elrohant, még egy puszit sem adott!”

- Ahogy máskor se! – gondolta szomorúan. Ránézett az órára, látta, hogy még van félórája indulásig. Visszament a konyhába a kávéjáért, majd leült a szobában a kényelmes hintaszékbe.

- Mindjárt 18 éves. Majdnem felnőtt, de ez nem látszik rajta. Milyen is voltam én 18 évesen? Már alig emlékszem. Elköszönés volt, illatfelhő nem, ajtócsapkodás sem. Aztán.. – törte tovább a fejét.

- Tanulás, az volt. Készültem az érettségire. Mindenáron szerettem volna bejutni a jogi egyetemre. - Más nem jutott eszébe, a 18 éves énjéről. De mégis! A nyár! Az érettségit megelőző csodálatos nyár!

Belépve az osztályba, örömmel látta, hogy a táblára már felkerült a hatalmas Ó betű is. Kora reggel ez első diák odakanyarította. VAKÁCIÓ!! Vége van a tanévnek, közölte a tényt a tábla. Hogy ez mindenkinek örömteli közlés volt-e? Valószínűleg.

A diákok a padok tetején ülve, nevetgélve beszélgettek. Elcsodálkozott, mert Jutka néni, a tanári asztalnál állt. Hol a megszokott rend, fegyelem? Nem ismert az osztályfőnökre.

- Gyerünk, gyerekek üljetek le, matek helyett osztályfőnöki órát tartunk. Mit terveztek a nyárra? – kérdezte a tanárnő.

A diákok egymást túl kiabálva, sorolták vágyaikat

- Állj! Ne egyszerre! Bogi? Kezd te!

- Mi jövő héten egy hétre elutazunk a nagyival nyaralni.

- Nagyival? 17 évesen? Miért nem egy pasival? – jött hátulról a kérdés.

- Mert pasi nincs, de ha lenne, apáék akkor se engednének el vele.

- Miért pont a nagyi?

Hogy is kezdődött a közös nyaralás ötlete?

- Bogikám, úgy rám férne egy kis gyógyvizes üdülés! Lenne kedved eljönni velem valahova pár napra? – kérdezte a nagyi. A lány elgondolkodott. - Miért is ne? Nagyival jól kijövünk, jókat szoktunk beszélgetni, Fiatalos, lehet vele sétálni, várost nézni, minden érdekli. Miért ne mehetnénk együtt nyaralni?

- Menjünk! De hova?

- Ahova szeretnéd, de gyógyvíz legyen!

Végül közösen megszavazták Gyulát. Ott még egyikük sem járt.

Hosszú vonatozás, majd rövid buszozás után megérkeztek a városba. Hamar megtalálták a szállodát, ahol fél panzióval foglaltak szállást. Szép helyen volt, közel a fürdő, közel a vár. Lepakoltak, elindultak a fürdeni. Úszással átmozgatták elgémberedett tagjaikat. Kicsit ejtőztek a gyógyvízben is, a bőséges vacsora után pedig sétáltak.

Reggel svédasztalos reggeli várta őket. Mindenféle finomság. Tej, kávé, kakaó és tea. Tea! Felcsillant Bogi szeme. Pillanatnyilag kedvenc hobbija volt, hogy a filteres teát borító tarkabarka tasakokkal különböző tárgyakat vont be, decoupage technikával.

Meglátva a sok különböző teás tasakot, elmosolyodott.

- Ezt meg kellene szereznem! Egész nyárra lenne alapanyagom. Simán vegyem el?

- Kérdezd meg valamelyik pincért. – javasolta nagyanyja. Bogi nézegette a szolgálatban lévőket, főleg a fiatalabbakat. Szeme megakadt, egy szőke, kék szemű, mosolygó srácon. Odament hozzá. A fiú elcsodálkozott a furcsa kérésen, majd beleegyezően bólintott.

- Persze, vidd csak nyugodtam!

Reggeli után a lány addig bóklászott, nézelődött, míg a srác elő nem került, és ő elköszönhetett tőle.

Ettől fogva a fiúról szólt a nyaralás. Bogi reggeli után már a vacsorát várta, vacsora után pedig a reggelit. A csinosan érkezett minden étkezéshez. Csupa mosoly volt, ha a srácot látta. A teás papírok pedig csak gyűltek, gyűltek. Köszönésen kívül nem beszéltek egymással semmit, de mindkét fiatal ragyogott. Egyszer véletlenül esti sétakor a városban is összefutottak. Egyikük sem tudott aludni aznap éjszaka.

Eljött az utolsó nap. A lány szomorúan indult reggelizni, de a terve kész volt. Evés után odament a sráchoz, hogy elbúcsúzzon. Emlékül átadott egy teás tasakot. A fiú kinyitotta, elmosolyodott. A lány neve és lakcíme állt a papíron, és az aláírás: „Bogi, a filteres lány”.

Hazaérkezés után, nap, mint nap a postást leste, hoz-e vajon levelet? Eltelt egy hét, és semmi. Egyre csökkent benne a remény. A nyolcadik nap viszont nagy, kék boríték érkezett a számára, ismeretlen írással. Végre megtudta, hogy a fiú neve Lali. Elkezdődött a levelezésük…

Megcsörrent a telefon. Rémülten kapta fel a fejét. Úristen! Elaludtam? Tekintetével az órát kereste. Rápillantva megnyugodott. Nem, csak öt perce ültem le, és öt perc alatt végig éltem fiatalkorom legszebb nyarát! Este elmesélem a lányomnak! – döntötte el, miközben indult a telefon felé.

- Szia Bogi! – szólt a kagylóból a számára legkedvesebb hang. – Estére vacsorázni megyünk, foglaltam helyet a kertvendéglőbe! 

- Ott leszek! Szeretlek Lali! – mosolyodott el boldogan.