Helló Advent!
2022. november 25. írta: Judit.P

Helló Advent!

November 27-én, azaz a karácsony előtti 4. vasárnap idén is beköszönt az adventi időszak, mely december 24-ig tart. A türelemről, a várakozásról, a szeretetről szól, felkészítjük lelkünket az ünnepekre.

advent-g105f5eb2e_1920.jpg

Én ilyenkor adventi koszorút készítek. Most is elmentem a virágboltba, hogy koszorú alapot vegyek. Bánatosan közölte az eladó, sajnos idén nem árulnak, mert olyan drágán tudnák beszerezni, hogy annyiért úgysem venné meg senki. Csak kész koszorút vehetek náluk.

Átgondoltam a lehetőségeket. Lopok valahonnan örökzöldet? Esetleg kicsit megkopasztom a szobanövényeimet?

Ekkor felrémlett, mintha tavaly is így jártam volna! Előkerestem az akkori fényképet, és igen, valóban virágaim zöld levelét használtam fel, és így is szép lett a koszorú.

advent.jpg

Pár éve olvastam, hogy a katolikusoknál 3 gyertya lila, egy pedig rózsaszín. Az adventi gyertyák jelentése: Hit, Remény, Öröm és Szeretet. A rózsaszín gyertya jelképezi az örömöt, ezt advent harmadik vasárnapján gyújtjuk meg. 

A koszorú készítése nagyon kellemes, kreatív, közös ünnepváró foglalatosság lehet, és a legegyszerűbben elkészített is csodaszép, a gyertyák lobogó fénye ugyanolyan meghitté teszik az estét, mintha több ezer forintot adtunk volna érte.

Az adventi koszorú ősét 1839-ben készítette Johann H. Wichern németalföldi evangélikus lelkész: egy örökzölddel díszített szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. (Wikipédia)

Adventi naptárt is készíthetünk, egyrészt jó szórakozás, másrészt mi dönthetjük el, mit rejtünk el benne.

Az adventi naptár 24 „ablakból” áll, december 1-től naponta egyet szokás kinyitni. A kis ablakok „titkokat” rejtenek, csokit, vagy ki tudja milyen csodát.

advent-calendar-gec1a3b180_1920.jpg

Az „ablakok” természetesen lehetnek díszes dobozok, tarka zacskók, a lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt. Akaszthatjuk falra, fenyőfára.

advent-calendar-gf98631409_1920.jpg

Nem muszáj 24 csokit beszerezni, tehetünk idézetet, kedves üzenetet is bele. „Legyen szép napod!” „Vacsorára a kedvencedet főzöm!” A legszebb, a megfizethetetlen ajándék szerintem a: „Nagyon szeretlek!” üzenet.

Ilyenkor másnap reggel nem az üres csoki papír hever az asztalon, hanem egy cédula, melyet elolvashatunk ismét, és ha eltesszük, 50 év múlva is elő tudjuk venni …

Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért egy játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. (Wikipédia)

Végezetül egy idézet:

Nem is az a lényeg, hogy hol vagyok, hanem hogy a békességet megtaláljam. Szerintem erről szól az adventi időszak. A magunk békéjét kell megtalálnunk, a helyünket a világban, hogy megértsük, hol tartunk, s jó úton járunk-e.

Rúzsa Magdolna (www.citatum.hu)

Juditpj

Fotó forrása: Pixabay

süti beállítások módosítása