Netes barátságom története
2022. január 17. írta: Judit.P

Netes barátságom története

"A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együttérző képesség, nyitottság, törődés” (Wikipédia).

Soha eszembe nem jutott volna, hogy az interneten keressek barátokat. Tudom, hogy online társkereső van, de barátkereső? Persze lehet, hogy az is van, én azonban anélkül is találtam egy barátot.

desk-g354514953_1920.jpg

Januárban volt 4 éve, hogy egykori évfolyamtársam szervezett egy 4 fős szkájpos csoportot. Havonta beszélgettünk, általában előre egyeztetett témáról.

Első alkalommal meglehetősen ideges voltam, mert a másik két emberrel még soha nem beszéltem, sőt, egyiküket nem is ismertem. Mit mondhatnék nekik? Inkább meg sem fogok szólalni.

Miért is mentem bele ebbe az egészbe, mikor inkább "magányos farkas" vagyok? Talán kíváncsiságból. Jól esett, (hízelgett a hiúságomnak) hogy engem is beválasztottak a csoportba.

A beszélgetés elején nem sokat szóltam. Aztán konkrét kérdést szegeztek nekem, arra kénytelen voltam válaszolni, így én is részese lettem a társalgásnak.

Egy óra múlva a fiúk elköszöntek, mi pedig az „ismeretlen” lánnyal, Katival beszélgettünk tovább.

Pár hónapon keresztül így folytatódott, aztán sűrűsödtek a hívások. Már a munkáról, családról is meséltünk egymásnak, és annak ellenére, hogy állítólag felnőtt korban sokkal nehezebb a barátkozás, könnyen összebarátkoztunk.

Más városban élünk, sőt, nem is ugyanabban az országban. Az első személyes találkozásra másfél év után került sor. Sopronban nyaraltam, és meglátogattam Katit.

Kellemes napot töltöttünk együtt. Az idő gyönyörű volt, így elmentünk kirándulni. Megnéztük a környék látványosságait, és számomra nagy élmény volt, hogy megláthattam kedvenc folyóm, a Lajta torkolatát. Gyerekkorom minden nyarát nagyszüleimnél, a Lajta melletti házban töltöttem.

Estefelé aztán hazaindultam Magyarországra.

A beszélgetések tovább folytatódtak szkájpon.

Idén nyáron ismét találkoztunk, pár napot töltöttünk Győrben. Vidám hétvége volt, rengeteg sétával, városnézéssel, finom ebédekkel és sok beszélgetéssel.

Örülök, hogy a "személyes" barátságok mellett, már 4 éve tart ez a "netes" barátság is.

PJudit

Fotó forrása: Pixabay

süti beállítások módosítása