- panaszkodtam volna a háziorvosnak személyesen, ha el lehetett volna menni hozzá. Panaszkodtam volna telefonon, ha tudtam volna vele beszélni.

Így az asszisztensnővel közöltem a fenti mondatot.

Valószínűleg mindenki tudja, hogy ilyen esetben: olvass, fejtsél rejtvényt, tanulj valami újat, például idegen nyelvet, verset, dalt, táncot…

Miután az asszisztensnő elmondta a fentieket, hozzátette, ha két hónap múlva sincs változás, elküldenek neurológushoz. Megnyugtatásként közölte, a jelenlegi helyzet, a félelem, a bezártság … is okozhatja mindezt.

A fentieket én is tudtam, de a felsoroltakból eddig semmit sem csináltam. Az „orvosi javaslat” azonban cselekvésre bírt, így még aznap magam mellé tettem pár rejtvényt.

Első próbálkozás feladata:

Peti és Pali gombócot esznek. Ha Peti ad Palinak hármat, egyenlő lesz a gombócaik száma. Ha Pali ad Petinek hármat, Petinek ötször annyi gombóca lesz, mint Palinak. Kérdés: hány gombócuk volt az elején?

Szép feladat, könnyű is, talán ötödik osztályos tudást igényel, gondoltam én. Jó lesz bemelegítésnek!

Elkezdtem. Matematikusi és középiskolai matematikai tanári diplomával, (jó, ez utóbbit sose használtam semmire, azaz nem tanítottam) ügyesen felírtam a két egyenletet, és nekiláttam a megoldásuknak. Első eredményként kijött 2,25 db. Hát ez nem valószínű. Többször próbálkoztam…. végül megnéztem a megoldást.

Elszomorított az eset.

Nem adtam fel, jött a következő feladat. Ez a fajta logikai rejtvény régről ismerős volt, azonban az előző kudarc után, nem voltam optimista az eredmény tekintetében. Nekiláttam. … és hurrá, lehet pezsgőt bontani, megoldottam! Végre egy kis önbizalom erősítés!

A rejtvényfejtés mára rendszeres esti programmá vált.

Következő lépés a tanulás… mi újat tanulhatnék? Nyelvet azt nem! Verset? Szeretem a verseket, és már kerestem is az interneten: William Blake: Tigris című költeményét. Miért pont ezt? Mert tetszik, mert számomra olyan, mint egy dal, ráadásul elég nehéz vers.

Elkezdtem az első pár sor elsajátítását. Másnap ismételtem, és hozzávettem a következő versszakot is. Harmadnap… ismételtem, mert még most sem ment, és jött a harmadik strófa. Negyedik nap… hurrá! Megy az első két versszak. Nem folyamatosan, hanem meg-megállva, de megy. Hat nap alatt megtanultam. Doktor Bubót szabadon idézve: jöhet (azaz kérem) a következő(t)!

Most a negyedik versnél tartok, ami rengeteg versszakból áll. Tanulom, és élvezem a tanulást.

Tervbe vettem, hogy a porosodó bridzskönyveimet is előveszem, felelevenítem a szabályokat, hisz kártyázni nagyon jó.

Dalolgatni is elkezdtem, hadd örüljenek a szomszédok. Eddig még nem kopogtak, hogy csend legyen.

Persze pár tánclépést is teszek közben, hiszen fontos a testmozgás.

Az olvasás még várat magára, de előbb-utóbb az is társul a fentiekhez.

Itt tartok most. Ez a bejegyzés nem teljes körű, csupán az én eddigi próbálkozásaimról szól.

Nagyon fontos még a rendszeres testmozgás, társas kapcsolatok ápolása, megfelelő táplálkozás…

Úgyhogy még válogathatok a lehetőségek közül, amiket célszerű lenne napjaimba beilleszteni.

Végezetül Agatha Christie hősétől, Hercule Poirot-tól egy idézet:

A jó memória csodálatos képesség, mert így a múlt mindig a jelenünk része.

(https://www.citatum.hu/szerzo/Poirot/2)

PJudit

A témával kapcsolatos linkek: egy, kettő