Életem során kevés bálon vettem részt.

Első a szalagavató volt, a második az egyetemi gólyabál. Maradandó nyomot egyik sem hagyott bennem.

Nem így a harmadik, ami szintén az egyetemhez kapcsolódik, öt éve volt, és felejthetetlen emlék.

Kíváncsiságból előkerestem a szervezés régi e-mailjeit, és elolvasgattam őket.

Nosztalgiázzunk.

Végzésünk kerek évfordulóját ünnepeltük, (bevallom, a sokadikat). A találkozó az egyetemen rendezett bál napjával esett egybe.

Az évfolyamtársaknak csak kisebb része vállalta be az esti bálon való részvételt.

Valójában nem értettem, a többség miért nem? Talán az elnevezés volt a bűnös? A „bál” szó elrémisztette őket? (Például, ha retró party néven hirdették volna meg, akkor eljöttek volna? Kíváncsi lennék…)

Diákéveink alatt enni, inni, táncolni szerető társaság voltunk. Tudom, eltelt azóta néhány év, de enni, inni idősebben is jó dolog, a tánc pedig nem korhoz kötött. Legfeljebb fizikai állapotunk akadályozhat meg benne.

(Emlékszem, amikor Tenerifén nyaraltunk, a két botra támaszkodó korosabb hölgyek és urak este bejöttek a társalgóba, ahol szólt a zene. A „nénik” nagyon fiatalosan néztek ki, fehér nadrág, halvány rózsaszín blúz, arany szandál. A zene hallatán letették botjaikat, és lelkesen táncolni kezdtek. A végén botok ismét a kézben, és lassan, óvatosan távoztak.)

Én nyitott voltam a bálra. Netán a kíváncsiság hajtott, vagy, hogy ritkán van lehetőségem ilyen eseményen részt venni? Esetleg tudat alatt bíztam a csodában, hogy velem is megtörténik, mint a mesében Hamupipőkével, és összefutok a herceggel? (Kicsit őszes hajjal, fehér paripa nélkül.) Ez nem történt meg. Talán, mert nem vesztettem el a cipőm? (Bár, bevallom, legszívesebben levettem volna.)

Az évfolyamunk kora délután egy hangulatos étteremben gyűlt össze. Vidáman eszegettünk, iszogattunk és beszélgettünk. Meséltünk magunkról, ahogy ilyenkor szokás.

Sötétedéskor az Egyetem Főépületének Díszudvarán gyülekeztek a bálozók. Nem emlékszem, volt-e valaki báli ruhában. (Én nem, az biztos, de igyekeztem a megszokottnál „elegánsabban” kinézni.)

Nagy, kerek, terített asztalok várták a társaságot.

Kedves, humoros köszöntővel indult az este, még most is mosolygok, ha rágondolok. A több fogásos vacsorát szépen díszített tányérokon tálalták. Úgy néztek ki, mint amilyeneket a főzős műsorokban láthatunk. A menüre nem emlékszem, de finom volt. (Főleg a desszert.)

Utána jött a borkóstoló, majd megszólalt a zene. Viszonylag hamar táncra perdültünk.

Azért akadt némi problémám is. A bal lábfejem hónapok óta dagadt volt, és fájt. Sántikálva, néha jajgatva jártam, de a táncot, azt nem lehetett kihagyni! Roptam a többiekkel együtt, bízva benne, hogy meggyógyulok tőle. Végül is a zenének, mozgásnak lehet gyógyító hatása. (Sajnos most nem volt.)

(Hogy a háziorvos mit szólt, mikor utána elsántikáltam hozzá, és bevallottam, hogy a fél éjszakát végigtáncoltam, azt a kedves olvasó biztosan el tudja képzelni.)

Felejthetetlen este volt számomra!

Idén remélem újra összejön, ismét évfolyamtalálkozónk lesz!

PJudit

Fotó forrása: Pixabay