Az utóbbi napokban a szemem előtt, egy idős asszony képe lebeg. Ágyban fekszik, fehér párnán, fehér huzatú paplan takarja nyakig, azon puha, selymes pléd. Alszik. Csontsovány  keze a bolyhos takarón. Ujjai hegye szorosan összezárva. Kézfejét, karját fekete foltok tarkítják. Arca sápadt, beesett. Ritkás ősz haja csapzottan simul fejére. Halkan szuszogva alszik. Mindig alszik, szinte egész nap. Mozdulatlanul.

Igen, az anyukámat látom magam előtt. Persze már csak az emlékezetemben.

A lakásában gondoztuk, nem szeretett volna otthonba menni, mi se szerettük volna ezt. Ápolásából, mi, családtagok is kivettük a részünket, és szerencsére meg tudtuk fizetni a lelkiismeretes segítőket. Meg tudtuk ezt tenni. Persze, sajnos vannak akik nem. Sokba kerül az otthonápolás. Anyu tett félre pénzt idős korára.

A gondozás nagyon nehéz feladat. A fekvőbeteg, amíg segíteni tud, és akar is, (ő akart), addig könnyebben megoldható az etetés, mosdatás, pelenkázás, forgatás a felfekvés ellen, esetleg a kiültetés.

Azonban eljön az idő, amikor már, ha akarna, se tudna segíteni. Ilyenkor egy szakember, valószínűleg még egyedül is megoldja a teendőket, de egy hozzám hasonló laikus már mindenre nem képes. Segítség kell.

Megtanultuk, mert segítettek a gondozónők, az otthoni ápoláshoz milyen dolgokra van szükség. A pelenkát szakorvosi ajánlásra írja fel a házi orvos, egyébként rengetegbe kerül. Napi három darab jár. Persze, ha a beteg ezt nem veszi figyelembe, és mondjuk négyet is elhasznál, az plusz költség. A lepedő alá vízhatlan alátét kell, ne ússzon baj esetén az egész ágy. Különböző kenőcsök. A pelenka miatt, a testre, hogy késleltessük a felfekvést. A mosdatás rutinjának kialakítása, hogy ne áztassunk mindent el, és a legkevesebb fájdalmat okozzunk. Nekünk mindezt megmutatták a segítő szakemberek.

Pépes étel készítése, úgy, hogy a lehető legtöbb tápanyagot kapja a beteg szervezet. Itatás, hisz inni neki is kell. Tápszerek, kikísérletezni, melyiket fogyasztja szívesen.

Sok idő, míg mindez kialakul, és a beteg állapotának rosszabbodásával minden folyamatosan változik.

Nehéz, 24 órás szolgálat. Közben az ápoló ereje fogy, fizikailag is, de főleg lelkileg. Amikor tudom, hogy innia, ennie kellene, de nem akar, vagy már nem tud, és tehetetlen vagyok. Hiába tennék meg mindent érte, nem megy. Fogy a türelem, pedig kedvesnek, türelmesnek kellene lenni szegénnyel.

Nagyon nehéz, embert próbáló feladat. Sok könny csorog közben.

Nem elég, hogy itt a vírus, ami miatt az ember lelkébe beköltözött a folyamatos félelem. Híreket már nem is olvasok, csupán a Facebookon megosztottakat. Az is elég. Nem kell ide vírus, az ember előbb-utóbb ezektől is kikészül. Dühöng, felmegy a vérnyomása. Pedig az immunrendszerünket rongálja a stressz! Vigyázni kellene az olvasásokkal.

A napi információktól megdöbbenek és végtelenül szomorú leszek.

Most akkor jöjjön a mese. Egyszer volt, hol nem volt.

Milliónyi élethelyzet, milliónyi sors. Válasszunk ki egyet. Két gyermekes család, kétszobás lakásban. Anya, apa 40-50 év körül, jelenleg otthonról dolgoznak. A gyerekek 12 és 14 évesek, otthonról tanulnak. A 14 éves önállóan megoldja, a 12 éves még néha szülői segítséget kér. Ehhez van két számítógépük, szerencsére apa kapott még egyet a munkahelyéről.

Hideg zuhanyként éri őket a hír, hogy a kórházból hazaadják az idős, fekvőbeteg, 24 órás ellátásra szoruló nagymamát.

Hely sincs igazán számára, ápolási kapacitás, tudás sem. A lelkiismeret hogyan küzd meg ezzel?

Válasszunk egy másik sorsot. Idős nő, egyedül él. Férje kórházban, fekvőbeteg, demens, néha agresszív. Hogyan oldaná meg az otthonápolását az asszony, ha például, hisz most meséről van szó, ahol bármi lehetséges, magát is alig tudja ellátni, sajog a dereka, lába, bottal jár. Gyereke nincs.

A szeretet sokra képes, de sajnos mindenre nem.

Befejezem a mesélést, aki szeretné, folytassa helyettem.

Fájó szívvel látom magam előtt továbbra is fekvő édesanyám emlékképét. Nézem könnyekkel a szemembe, átérezve közben a „mesehősök” helyzetét, és valahol még reménykedve, hogy létezik csoda, és felüti fejét az „emberség”, ott is, ahol látszólag elveszett.

PJudit

Kép forrása: Pixabay