Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengertől innen, de az Üveghegyen túl, volt egy icike-picike kis ország, úgy hívták, hogy Csudaország. Persze, volt neki királya is, ahogy egy mesében illik, Jóságos Kázmér király. Azonban nem a király uralkodott, az államforma parlamentális köztársaság volt. Hogy mit keresett a köztársaságban a király? Nem tudom, valahogy itt ragadt. Egy mesében ez szerintem megengedhető. Nem zavart senkit, sőt, mindenki nagyon szerette. Nem véletlenül hívták „Jóságos”-nak. Részt vett a parlament munkájában, rendelkezett egy szavazattal.

A nép boldogan élt. Az országra a kék ég, a napsütés, illatos virágok, madárcsicsergés, és a kacagás volt jellemző. Minden lakosa már reggel mosolyogva ébredt. Na, tudom, ilyen csak a mesében van, gondolja a kedves olvasó, és elhúzza a száját. De hát ez egy mese!

Történt egyszer, hogy szomorú híreket kezdett közvetíteni a média. Egy messzi, távoli országban, Kínában kitört valami járvány. Sokan-sokan betegedtek meg benne, és sajnos, nem illik egy mesébe, de mit tehetünk, sokan meg is haltak. Főleg az idős emberek. Pedig szörnyű vég egy ember számára, aki leéli szorgalmasan az életét, megöregszik, és végül valamilyen szörnyű betegség következtében szenvedések között, ragadja el a halál. A galád vírus, a korona nevet kapta.

Mikor Kázmér király fülébe is eljutott a hír, odament irodájában a könyvespolchoz, ránézett a tetején csillogó, drágakövekkel díszített koronájára, palástja szélével kicsit letörölgette róla a port, és komoran megcsóválta a fejét. Hogy lehet ilyen szép nevet adni egy ronda vírusnak?

Hallgatva, olvasva a híradásokat, az emberek szívébe lassanként beköltözött a félelem. Mi lesz, ha őket is eléri a baj? Már nem ébredtek mosolyogva, kevesebb lett a kacaj.

Az ország vezetői, Kázmér királlyal együtt, törték a fejüket. Mit lehetne tenni? A vírus egyre terjedt és terjedt.

Átnéztek minden kimutatást, elemeztek minden statisztikát. Kihirdették a megelőzési szabályokat. Elmondták, hogyan, mivel mossanak az emberek kezet. Közhírré tették, a szájmaszk nem véd meg, de ha valaki fertőzött, a vírus továbbadását meggátolja.

Kiadták a parancsot, növelni kell a szájmaszk, és a szappangyártást.

El ne feledjem, volt a királynak egy fia, Imre. Igazi, belevaló tinédzser. A királyi családban, ugyan úgy, ahogy más családokban is, legfőbb beszédtéma a vírus volt. Imre is követte a híreket, szabadidejében az interneten lógott. Egyik vacsoránál megvakarta fejét, majd ránézett apjára.

- Apa, figyelj csak! Arra gondoltam, ha a szájmaszk megakadályozza, hogy a vírust továbbadják a fertőzöttek, mi lenne, ha mindenki hordaná egy ideig? Aki nem beteg, ő feleslegesen, na bumm! Viszont aki beteg, az nem fertőzne.

- Jónak tűnik az ötlet! Holnap felvetem a többieknek is. Kérdés: van-e elég maszk?

- Interneten leírták, hogyan lehet otthon elkészíteni. Persze, hogy az is megfelelő-e, azt nem tudom.

Ahogy egy mesében illik, lett elég maszk. Fokozták a gyártását, nem lehetett ezresével felvásárolni, mindenkinek juttattak belőle, nemhogy megfizethető áron, de ingyen. Senki nem akart hasznot húzni a betegségből. Csudaország visszaverte a vírus támadását. Ilyen csak a mesében lehetséges?

Bízom benne, hogy nemcsak ott.

Judit

Képek forrása: Pixabay