Hétvégén elsétáltam egy lakberendezési áruházba. Belépéskor meghökkentem, de nemcsak én, hanem a körülöttem lévők is.

Váratlanul ért bennünket, hogy már szinte karácsonyi hangulat uralkodik. Az eladótér egy része, tele karácsonyi díszekkel, gömbökkel, poharakkal, párnákkal! Két hete még nyári meleg volt. Nemrég kezdődött el a gyönyörű ősz. Karácsony pedig télen szokott lenni. Legalábbis a mi éghajlati övünk alatt. A tél pedig decemberben kezdődik.

Miért nem az őszt köszönti az üzlet? A természet csodaszép őszi színeivel. Lehetnének gyümölcsös, tarka faleveles poharak, bögrék. Esetleg étkészletek. Vacsorához tányér, csésze, csészealj. Hozzá puha pléd, hogy be lehessen kuckózni az ágysarkában, meleg teát inni, nem fázni.

Lehetne művirág dekoráció a szobát díszíteni. Szívesen vennék őszi mintás ágytakarót díszpárnával, de egy függöny-asztalterítős konyhai garnitúra is közel állna a szívemhez. Hozzáillő konyharuhával.

Úgy látszik, csak a nyár és a tél van. Vagy kerti bútor napernyővel, vagy karácsonyi díszek. Komolyan mondom, allergiás kiütést kapok tőle.

Persze nyilván többet eladnak, ha négy hónapig árulják, mintha csak egy, másfél hónapig. Hisz aki betéved, valamit valószínűleg vesz, „Jó lesz majd ajándéknak!” felkiáltással. Ahogy én sem bírtam ellenállni a rénszarvasos tündéri csészének. Este már legszívesebben abból ittam volna a teát, de uralkodtam magamon. Kivárom vele a decembert. (Remélem, nem felejtem el addigra, hogy van.)

Általában a túl korai reklámozás miatt, nekem, (és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül) karácsonyra elmúlik a karácsonyi hangulatom. Nem lehetne találni az őszi hónapokban valami egyéb ünnepet? Csak akad a régi jó kalendáriumban valami használható?

Azért meglepetésben részesített a korai karácsony, és az új csésze. A szerzeményemnek helyet kerestem a szekrényben. A poharas polc már dugig volt, ezért neki láttam kirakni és átnézni, akad-e repedt, törött, felesleges. A leghátsó zugban rácsodálkoztam egy réges-régen elfeledett, a sok használatban megkopott bögrére. Évekkel ezelőtt kedvenc csészémként tartottam számon, és mindig ebből ittam. Szép, már-már majdnem elfeledett emlékek fűződnek hozzá. Leültem, kezembe fogtam, néztem és emlékeztem.

Egy régi csésze. Számomra teáscsésze. Fehér az alapszíne, körben pedig kék vízen úszó, piros, vitorlás hajók díszítik.

Megszürkült már hosszú élete során. Belenézek. Meg sem kell rázni, olyan, mint egy kaleidoszkóp. Régi nyarak emlékképei villannak fel benne. Fiatalság, pohárcsengés, kacagás…

Matematikusként végeztünk az egyetemen. A szakmabeliek számára, a Balaton mellett, minden év júniusában megrendezésre került, a Csillag Pál Szimpózium. Helyszín a Budapesti Műszaki Egyetem tábora. Hogy ki volt Csillag Pál? Matematikus, aki 1896. ápr. 17–én született, és 1944. dec. 24-én, nagyon fiatalon halt meg, a gettóban. Mindez azonban akkoriban engem nem érdekelt. Csak a nyár, a Balaton, a barátok, a szórakozás. A munkahely, mint továbbképzést fizette, így szabadságot sem kellett kivenni rá. Teljes ellátás, szállás, és szakmai előadások. Bevallom, ez utóbbin csak egyszer vettem részt.

Valójában a nyaralásról, fürdésről, csónakázásról szólt az egész. Ping-pongoztunk, a fiúk fociztak. Este diszkóba mentünk, és bevallom, néha kissé be is csíptünk. Finoman fogalmazva. Pár napra visszatértek a diákévek. Felejthetetlen napok voltak!

És a csésze? Az emlék. Hogy került hozzám? Nem tudom már, de még itt van, és emlékeztet.