Tegnap számlákat szerettem volna kiállítani a NAV online számlázó programjával. Négy darabot. Nekikezdtem délelőtt. Használhatatlanul lassú volt a rendszer. Dühöngtem.

Nekiláttam kora délután. A helyzet változatlan. Dühöngtem. Felhívtam őket, a hölgy, akit kapcsoltak, azt mondta semmi problémáról nem tud, hívjam az informatikát.

Megtettem. Csörgött, géphang, minden vonal foglalt, várakozzak türelemmel. Zene. Ismét géphang… Így folyt pár percig, majd közölték, telefonáljak később.

Gondolom, más is hasonló cipőben járhatott, mint én. Számomra nem volt létszükséglet aznap kiállítani a számlákat, mégis dühöngtem. Aztán eszembe jutott, ha a vevő ott áll előttem, és várja, várja… de hiába, az mennyivel bosszantóbb lehet!

Este, bár apró hibákkal, de félig-meddig megoldottam. Egyik számlából ugyan kettőt készített, és mivel a program funkciók egy része nem működött, így sztornózni sem lehetett, az utolsó számlát pedig nem tudtam kinyomtatni. Feladtam.

Ma reggel sikerült mindent befejeznem, a munka is haladt, örültem. Jó nap ez a mai!

Aztán elindultam a boltba. Nem forgalmas helyen lakom, mégis sokan jártak az utcán. Körülbelül az emberek 50 százalékán maszk volt. Főleg a fiatalokon.

Maszk párti vagyok, félek a vírustól, de olyan nyomasztó volt látni a sok maszkos járókelőt!

Eszembe jutott, vajon a mostani kisgyerekeknek már így lesz természetes? Borzasztó volt ez a gondolat.

Hazajöttem, mostam és mostam a kezem, a félelmet azonban nem tudtam lemosni. Felhívtam a sógornőmet, hogy beszélgessünk, és kicsit megnyugodjak. Ez utóbbi nem sikerült. Szomorúan mesélte, hogy egyik közös ismerősünk felesége, aki egyébként tanár, elkapta a vírust. Már látszólag javult, amikor hirtelen ismét rosszul lett, és még aznap meghalt. Ötven valahány éves volt.

Este ránéztem a Facebookra, és olvastam az üzenetet: „Terror támadás Bécs belvárosában - …. (nevű ismerősöm) – jelezte, hogy biztonságban van.”

Sajnos többen is meghaltak.

Felmerült bennem a gondolat, bolond vagyok én? Érdemes a számlázó program miatt egy pillanatig is izgatnom magam?

Sajnos sokkal nagyobb bajok vannak a világban!

Eszembe jutott Radnóti Miklós: Nem tudhatom… című versének vége:

”de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”

PJudit

Kiemelt kép forrása: Pixabay