Olvastam egy regényt, ahol az egyik főszereplő, egy fiatal lány, egész életében szinte „burokban” élt. Döntöttek helyette, mindent elintéztek helyette. Megismerkedett egy fiúval, aki igyekezett kihámozni ebből a burokból. Kitalálta, hogy próbák sora elé állítja, melyek segítségével bátrabbá válhat, és jobban érezheti magát a bőrében.

- Mondj valamit, amit sosem tettél meg, pedig úgy érzed, hogy meg kellene tenned! – kérte a lányt.

Elgondolkodtam. Mostanában eléggé bezártam magam. Mintha én is üveg búra alatt élnék, ami az otthonomat, a munkahelyet, és a köztük lévő utat tartalmazza. Jó lenne kibújni alóla. Találjak ki én is próbákat magamnak, ami kimozdít?

Ekkor került a szemem elé egy a bécsi adventről szóló írás. Voltam már többször Bécsben, de karácsony előtt sosem. Pedig régóta szerettem volta elmenni. Rövid az élet, jobb nem halogatni az utazást, gondoltam. Irány Bécs, még az idén. Nem próbatétel, inkább a nem létező bakancslistám első sora. Tudom, másnak ez nem tűnik kihívásnak, de nekem most az volt.

Gyors döntések sorozata következett. Tömeget utálom, legyen inkább hétköznap. Átgondoltam a munkahelyi teendőket, megnéztem az időjárás előrejelzést, lehetőleg ne essen. Kitűztem a napot: december 10-e. Ja, hogy akkor szél lesz? Csak nem fúj el…

Akiket megkérdeztem, rémtörténetekkel traktáltak. Hideg van, tömeg van, ők nem utaznának a helyemben. Ausztriai ismerős viszont azt mondta, szép, és feltétlenül menjek. Rá hallgattam.

Unokatestvéremmel utaztunk, bécsi rokon emailben küldött térképekkel, útvonal tervekkel segített, majd telefonon, legvégül pedig személyesen navigált bennünket.

Először a Stephansdom környékét jártuk be.

Az útvonaltervet félretéve, térkép alapján megkerestük Mariahilfer Strasse-t, melyhez ifjúkori emlékek kötődnek. Sok-sok évvel ezelőtt többször is jártunk itt, számítógép alkatrészeket vásárolni. Kíváncsi voltam, milyen lett ez az utca. Rá se ismertem! Mintha nem is az lenne, úgy megváltozott. A pici apró boltok helyén csili-vili üzletek épültek. Sétáltunk, kirakatokat nézegettünk, Forró teát ittunk, süteménnyel. Vártuk a sötétedést, hogy kigyúljanak a fények.

Aztán metróval elmentünk a Rathausplatz-ra, és következett utunk igazi célja, a karácsonyi vásár.

Minden fényárban úszott, csodálatos volt. Nagyon élveztem. A forralt bort sem hagytuk ki.

Végig nézegettem a sátrak kínálatát.

Megláttam az alábbi plüssfigurát.

Tüskéiről sündisznónak néztem. Arra, hogy csőre van, nem is figyeltem. Mivel a sün a kedvenc mesehősöm, gondoltam, megveszem vásárfiának. Már éppen fizettem volna, mikor az eladónő elmesélte, hogy két évig sündisznóként árulta, de idén kiderült, hogy valójában bagoly. Így nem lett vásárfiám.

Azért voltak sünök is, de fából.

Ez pedig a kedvenc figurám, amit nagyon sajnálok, hogy nem vettem meg.

Jöhet a nem létező bakancslista következő pontja.

PJudit