Most, mikor ezeket a sorokat írom, a Papp László Sportarénában kellene tombolnom, Havasi Balázs koncertjén.

A december, évek óta azzal köszönt be az életembe, hogy részt veszek a Havasi show-n. Szeretem a zenéjét, élvezem a koncertjét. Mi történhetett velem idén?

Hetek óta készültem megvenni a jegyemet. Sikerült is, a tervezett árban, az utolsó darabot megszereznem. Örültem neki, és a környezetemben élőknek lelkesen el is újságoltam.

Napok óta az asztal közepén díszelgett, nehogy elfeledkezzek róla. Reggel óta már csak erre készültem.

Közben, az emlékezetem, sajnos, emlékeket hozott elő.

Eszembe jutott a tavalyi koncert napja. Akkor is nagyon lelkesen készültem rá. Aztán délelőtt, a „mellékállásom” főnöknője felhívott. Napok óta dolgoztunk egy témán, azzal kapcsolatban szeretett volna velem beszélni. Feleslegesen telefonált, hiszen nem volt még minden információ a birtokunkban. Tőlünk független dolgokon idegeskedett. Beszélgetésünk hangneme eléggé eldurvult. Olyan hangerőt használt, hogy a telefont fél méterre tartottam a fülemtől, nehogy halláskárosodást szenvedjek. Végül, olyan lett a stílusa, hogy akkor elhatároztam, részemről a közös munkának vége, felmondok. Ezt hamarosan meg is tettem.

Egyébként, még aznap kiderült, hogy amin problémázott, azzal minden teljesen rendben volt.

Én jól felzaklattam magam, így indultam a koncertre, amit egyáltalán nem tudtam élvezni. Tönkretette a délelőtti vita.

Előző évben, a barátnőm fiával mentünk a showra. Tetszett mindkettőnknek. Nekem nagyon, remélem neki is. A végén, hazainduláskor, telefonált az az ember, aki akkor számomra nagyon sokat jelentett. Nem hallottam meg a csörgést, végül nem is beszéltünk, de mégis, nagy öröm volt számomra a hívása.

Ma, sajnos, már ez is a fájó emlékeim közé tartozik.

Visszatérve a mai délutánhoz. Felöltöztem, elindultam. Útközben két év emlékei közt őrlődve, azon elmélkedtem, vajon a mai koncert, mit hoz életembe. Jót, vagy rosszat?

Öt percre van a villamos megálló. Mire odaértem, két villamos is elment. Vártam, sokára jött a harmadik. Tömve emberekkel. Szerencsére, valaki éppen felállt, így le tudtam ülni. Úgy éreztem, nagyon lassan megy a jármű, és rengeteget áll a megállókban. Jött az idegeskedés. Nem feltétlenül azért, hogy el fogok késni, hiszen a koncerteket általában, úgysem kezdik pontosan.

Aztán kezdtem rosszul érezni magam. Nem nagyon, de kellemetlen volt. Gondoltam leszállok, szívok egy kis „friss” levegőt, aztán másik villamossal megyek tovább. Már csak két megállóra voltam. Leszálltam. Tébláboltam kicsit, majd úgy döntöttem, inkább hazajövök. Pedig már jól voltam, és oda is értem volna időben. Nem tudom, miért döntöttem így. Hasonló eset sose történt velem eddig. (Remélem nem is fog.)

Hazajöttem, és számomra is furcsa, nem bánom. Nem sajnálom. Nem vagyok szomorú. Lehet, soha többet nem megyek Havasi koncertre? Azt azért nem szeretném...

PJudit