- Anya, gyere!

- Mi a baj Danikám? Ideje felkelned!

- Fáj a torkom! Segíts!

- Hiányoznak betegség miatt az óvodából?

- Igen, páran. A vakondok is beteg.

- Hozom a lázmérőt, és főzök finom mézes gyógyteát. Az biztos jót tesz.

- Honnan tudod, mit kell ilyenkor csinálni?

- Megtanultam anyukámtól. Ő is így tett, ha beteg voltam. Na, szerencsére nincs lázad. Ma ágyban maradsz. Itt a tea, szép lassan kortyolgasd el. Aztán próbálj aludni.

- Mesélsz anya?

- Miről meséljek?

- A kismadarakról. Amikor nyáron megtaláltam őket.

Egyszer volt, hol nem volt, élt a kerek erdőben egy kis sündisznó. Daninak hívták, és meglehetősen kíváncsi természetű volt. Történt egyszer, amint nézelődött az odújuk előtti réten, észrevette, hogy bár nem fúj a szél, az egyik bokor ágai mozognak, és valami fura zaj is hallatszik.

- Mi lehet ez? Megyek, kiderítem. Én leszek Dani, a nyomozó. – Látszólag magabiztos, bátor léptekkel elindult a bokor felé. A szíve azért erősebben dobogott. Ahogy közeledett, léptei lelassultak. – Mitől mozoghat ez az ág? – morfondírozott. Meglátta a bokor alsó ágain ugráló, rémülten csipogó madarat.

- Mi történt? – kérdezte Dani. A madár a váratlan hangtól még jobban megijedt, és elröppent. Dani lenézett a bokor alá, és meglátta a madárfészket, benne öt éhes, némán tátogó, csupasz kismadárral.

Meglepődött, ilyet még sose látott. Közben az anyamadár visszaszállt a bokorra.

- Ne bántsd őket! – kérte Danit.

- Nem bántom. Mi történt?

- Reggel a szél lefújta a fészket. A fiókáim jól vannak, de bárki megtalálhatja őket. Tudsz segíteni?

- Szólok anyukámnak.

Anyukája kis gondolkodás után előkeresett egy vastagabb kötelet. Intett fiának, hogy indulhatnak. A fészket a kötéllel körbetekerte. A madár csipogva röpködött körülöttük.

- Gyere Dani, segíts. Én húzom, te hátulról óvatosan told. Elvontatták az odújuk bejárata mellé.

- Nappal nyugodtan etetheted őket, este beljebb húzzuk a fészket. Vigyázunk rájuk.

A kismadár boldogan mondott köszönetet. A megbeszéltek szerint teltek a napok. A fiókák sokat ettek, gyorsan pelyhesedtek, hangjuk is lett. Csipogásuktól zengett az odú. Nemsokára már repülni tanultak, mert a madaraknak is kell tanulni. Majd eljött a nap, amikor elköszöntek a süncsaládtól, és elrepültek saját fészket építeni. Itt vége is a mesémnek.

Sün mama óvatosan megsimogatta kisfiát.

- Álmodj szépeket, Danikám!