Tudod, amikor annyi idős voltam, mint most te, minden nyarat a nagymamáméknál töltöttem.
Piros fedeles házban laktak, ami egy nagy kert közepén állt. Az ablakokban rózsaszín muskátli virágzott.
A kert végében, a kerítés mellett három cseresznyefa állt. Tudod milyen jó a fáról szedett cseresznye? Sokkal finomabb, mint a bolti! Nincs napokon át a ládában, nem szállítják autóval hepehupás utakon. Fénylő és ropogós.
A kis cseresznye még zöld. Ahogy süti a nap, itatja az eső, az apró cseresznye szépen növekszik, úgy, mint a kisgyerekek. Napról-napra picit nagyobbak. Először rózsaszínűek lesznek a szemek, aztán egyre pirosabbak.
A fa tetején érik meg először. Ott süti a legjobban a nap. Aztán hamarosan már alul is piroslanak a szemek.
A madarak is szeretik a cseresznyét, nemcsak mi. Ahogy elkezd érni, megjelennek a fa körül, és máris kóstolgatják.
Bizony, ez történt nagymamáék kertjében is! A madarak először fent csipegettek, aztán bátrabbak lettek, és egyre lejjebb röppentek. Hiába futkostam tellegetve, nem tudtam elriasztani őket.
Sírva szaladtam nagypapához.
- Papó! Gyere, a madarak megeszik a cseresznyét, nekem nem marad egy sem!
Papa kézen fogott, hátrasétáltunk a fákhoz. Megcsóválta a fejét,
- Ne sírjál, megoldjuk! – szorította meg a kezem.
Nekilátott. Bement a kis faházba, válogatott a tavasszal levágott gallyak között, méregette, vagdosta őket, engem elküldött mamához, hogy keressünk régi ruhákat.
Lassan beesteledett, lefeküdtem, de ő még mindig dolgozott.
Reggel a kertbe lépve elcsodálkoztam! Gallyakból készült emberke álldogált a fák között. Régi ruha lógott rajta, fején pedig kalap. Először megijedtem tőle, mert elég csúnya volt.
- Papó, minek ez? – futottam nagypapához.
- Madárijesztő!
- De mire jó?
- Elijeszti a madarakat. Azt hiszik ember áll a fák között, és nem mernek leszállni az alsó ágakra. Már nem kell aggódnod a cseresznye miatt, nem eszik el előled.
Elindultam, hogy közelebbről is megnézzem kockás ingét és nadrágját, a fura barna kalapját, és az alóla kilógó szénahajat. Nem is olyan félelmetes, gondoltam, miközben az arcát szemléltem. Inkább szomorú. Szája lefele görbült, szemeiből pedig, bár csak gombból voltak, mégis áradt a bánat.
- Mi baj van? – kérdeztem, bár tudtam, hogy nem fog felelni. – Miért vagy szomorú?
A gombszemek mintha rám néztek volna, és rekedt hangot hallottam:
- Mert engem senki nem szeret!.
- Te szóltál? – kérdeztem döbbenten.
- Én. Csúnya vagyok, nem áll velem szóba senki! Nézd, a madarak is mind elrepülnek tőlem, hiába hívom őket!
- De hát azért vagy itt! Az a dolgod, hogy elijeszd őket! Pont olyan vagy, amilyennek lenned kell! – próbáltam vigasztalni.
- Nem értem – nézett rám meglepetten.
- Madárijesztő vagy. Papa azért készített, hogy elijeszd a cseresznyefáról a madarakat. Hogy megvédd a gyümölcsöt!
- Akkor van feladatom? Fontos vagyok?
- Fontos! Ne búslakodj, majd én beszélgetek veled, hogy ne unatkozz!
Hirtelen mintha megszépült volna az arca, Mi történhetett? És akkor feltűnt, hogy a gombszemekben öröm csillan, és a madárijesztő mosolyog.
PJudit
Fotók forrása: Pixabay
