Üzente az első képeslap. Másnap a postás bedobta a másodikat. Utolsó kételyem is elröppent, amit az erkélyen virágba borult muskátli, és árvácska támasztott bennem. Mégiscsak lesz idén is karácsony! A következő bizonyosságot a két éve lustán pihenő karácsonyi kaktusz adta, megjelent rajta egy bimbó.

Nagyon örültem a lapoknak, és azonnal kiállítottam őket az ablakpárkányra. Hogy másnak is legyen hasonló öröme, ezért én is szoktam üdvözlőlapot küldeni. Elővettem a Szájjal és lábbal festő művészek képeslapjait, és nekiláttam a válogatásnak. Közben elképzeltem, mennyire meglepődik majd a címzett, amikor megkapja.

Persze megint az utolsó pillanatban vittem postára őket. Az ügyintéző megnyugtatott, „na nehogy azt képzelje, odaér 24-ig!”, majd folytatta „nem értem, miért nem képesek idejében feladni? Természetesen, ez nem önnek szól!” Nem is vettem magamra.

Idén nemcsak a megszokott rokonoknak küldök, vannak új címzettek is. Egy nagyon fiatal fiú, remélem, ez lesz élete legelső képeslapja és egy idősebb hölgy, bízom benne, örömöt szerez, hogy gondoltam rá!

Tévedett az ügyintéző! A lapok idejében megérkeztek, és könnybe lábadt szemekkel olvastam unokahúgom reagálását: „Köszönöm a képeslapot!! Nagyon boldoggá tett, hogy a mai bolond rohanó világban, ilyen csodában volt részem!”

A távolabbi rokonoknak, barátoknak lap helyett üzenetet küldök. Mindenkinek külön-külön. 23-án este ültem neki, és személyre szabottan írtam a jókívánságokat. Közben eszembe jutottak találkozások, közös élmények.

Milyen jó volt, mikor Katiékkal színházbérlet vettünk! Mennyi érdekes darabot láttunk! Én érkeztem mindig utolsóként, már csengetés után, pedig öt percre lakom a színháztól.

Amikor izgatottan látogattam a kórházban fekvő kismama barátnőmet, aki a doktor szerint bármelyik percben szülhetett, de a baba jól érezte magát a pocakban, nem volt neki sürgős. Lassan már érettségizni fog a srác!

Emlékeztem a fiatalasszonyra, aki idős édesanyámat segítette, hetente látogatta, beszélgetett vele, rejtvényekkel látta el. Egyszer egy tündéri fehér kiscicát is hozott magával.

Egyetemi barátnőmmel végzés után, éveken keresztül, május elsején több napos kirándulásra mentünk. Vidám napokat töltöttünk Szentendrén, Sopronban…

Volt kolléganőm már nyugdíjas éveit élvezi, és boldogan unokázik, amikor csak lehetősége van rá. Néha küld fényképet a cseperedő kisfiúkról.

Mindenkinél kicsit elmerültem a múltban, vidám emlékek jutottak eszembe, egy idő után azt vettem észre, hogy mosolygok. (Pedig nem vagyok én olyan mosolygós ember.)

Kellemes fél óra volt, széppé tette az estémet.

További kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

PJudit