Az utóbbi két év kivételével, egész életemet végigkísérte a Nők Lapja. Ez többször tíz évet jelent mára.

Édesanyám fiatalasszony kora óta olvasója volt. Először újságosnál vette, később előfizetett rá. Minden héten lelkesen vártuk, mikor csusszan be a levélnyíláson, és landol az előszobában. Nem volt sok ideje ott pihenni.

Gyerekként a mesék érdekeltek. Emlékszem, volt idő, hogy kitéptük őket a lapból, és „mesekönyvet” készítettünk belőlük.

Anyukám nagyon szerette a recepteket és a kézimunkákat. Velük kezdte a lap olvasását, aztán következett a többi cikk. Utoljára jött a rejtvényfejtés. Néha be is küldte, de hogy nyert-e valaha, arra nem emlékszem.

Sose fogom elfelejteni, amikor az általános iskola első osztályába, első nap úgy indultam el, hogy rámutattam az aznap érkezett friss újságra, majd közöltem öcsémmel, ha hazajöttem, felolvasom neked a mesét. Természetesen, ez csak pár hónap múlva valósult meg.

Ahogy nőttem, egyre több minden érdekelt a lapból. Szerettem az elején lévő verseket, tizennyolc éves korom körül pedig már kíváncsian nézegettem a társkereső rovatot is.

Aztán egyetemre kerültem. Ettől kezdve a hétvégi programom része lett az újságolvasás. Teltek az évek, mindez nem változott.

Felnőttként, ha meglátogattam édesanyámat, igyekeztem bepótolni az elmaradást. Utazáshoz is a Nők Lapját vittem társul, hogy szórakoztasson a több órás úton. Ami nagyon tetszett, és meg szerettem volna őrizni, kitéptem belőle és eltettem.

Pár évvel ezelőtt anyu beteg lett. Egy idő után már nem olvasott, de továbbra is várta az újságot, ragaszkodott hozzá. Gyűltek, egyre nagyobb halomba, sajnos olvasatlanul. Nekünk az ápolás mellett, már nem volt időnk belenézni.

Amikor szegény olyan állapotba került, hogy már nem tudta várni, nem tudott örülni a lapnak, fájó szívvel lemondtuk.

Jelenleg itt pihen nálam az utolsó év összemadzagolt újságkötege, kicsit mellőzve, kicsit elfelejtve. Előbb-utóbb kibontom a csomagot, és munkába menet szép lassan elolvasom őket.

A noklapja.hu weboldalt egy hónapja nézegetem. Örömmel találkoztam a régről kedvelt újságírók nevével, cikkeivel.

Eleinte minden szisztéma nélkül, ide-oda kattintgatva kerestem az olvasnivalót. Meglepetésemre, V. Kulcsár Ildikó: Nem vagyunk királylányok című cikkét pár nap alatt kétszer is kiválasztottam. (Persze mindkétszer el is elolvastam.)

Tegnap reggel úgy gondoltam, munka előtt kicsit belenézek ismét. Az olvasottakról alkotott véleményemet jelzi, hogy kettőkor álltam fel főzni, mert már hangosan korgott a gyomrom. A „kicsit belenézek” több órán át tartott.

Olvasás közben visszatért a régi, elfeledett hangulat, amit hétvégenként éreztem, mikor az újságot bújtam. A weboldalon a cikkek ugyanúgy érdekesek, olvasmányosak, alaposak. Szeretem a „lelki dolgokkal” foglalkozó írásokat, találtam belőlük többet, sőt néhány jó tanácsot, ötletet is, amelyek éppen jól jönnek.

A hetilap cikkein kívül még sok más olvasnivaló, videók, podcastok is találhatók az oldalon.

Innen a lapokat kitépni ugyan nem lehet, de amit meg szeretnénk őrizni, azt el tudjuk menteni.

Az olvasottak hatására, felmerült bennem, hogy édesanyám nyomdokait követve, én is előfizetek a Nők Lapjára, de haladva a korral, már a nőklapja.hu-ra.

PJudit