Történetem az 1990-es évek elején játszódik. Akkor még Magyarországon nem ünnepeltük a Valentin-napot. Bizony, volt ilyen időszak is! Hallottunk már róla, de február 14-én nem árasztották el a szíves képeslapok, léggömbök, plüssállatok a boltokat.

Bimbózó, friss szerelem, 14-én randizunk! Én megyek hozzá vacsorára, jó lenne valami Valentin-napi meglepetés!

Nekivágtam a városnak. Szerettem volna egy kedves, esetleg piros szívvel díszített ajándékot venni. Végignéztem a virágboltok kínálatát, semmi megfelelőt nem találtam. Abban az időben még sok kis üzlet volt, aluljárókban, kapualjakban, belső udvarokon, ahol mindenféle apróságot árultak. Mostanra ezek már eltűntek. Valószínűleg, beköltöztek valamelyik pláza mélyére. Végigböngésztem bennük a plüssállatok tömkelegét, egyik sem volt alkalomhoz illő.

Emlékszem, az Oktogonnál jártam, amit akkor még November 7-e térnek neveztek. Nézelődés közben szidtam magam, milyen bolond is vagyok, hiszen 15-i határidős munkám van, én meg ahelyett, hogy otthon dolgoznék, feleslegesen koptatom az aszfaltot, kóborlok és keresgetek, eléggé kilátástalanul.

Üres kézzel tértem haza. Eszembe jutott, egy újabb ötlet! Sütök szív alakú csokoládétortát! Neki is láttam.

A téglalap alakú süteménylapból, mérnöki pontossággal, gyönyörű szívet vágtam ki. Megkentem finom csokikrémmel, kidíszítettem színes cukorral, gyönyörű lett! A levágott darabokat megettem.

Eljött az indulás pillanata, s nekem inamba szállt a bátorság. Mi nem is ünnepeljük ezt a napot, inkább nem viszek neki semmit. A torta bekerült a mélyhűtőbe, én üres kézzel mentem a randira.

A fiatalember lelkesen megmutatta, hogy az angol tanfolyamon a tanárnőjük milyen helyes Valentin-napi üdvözlőkártyával lepte meg őket.

Neki nem jutott eszébe, hogy engem meglepjen egy hasonlóval. Hiába nézelődtem, sehol virág, sehol csoki, sehol szívecske. Nemcsak ő, de én sem kaptam semmit.

Hepiendként elmesélhetném, hogy bezzeg a vacsora! Az aztán ünnepi volt! De nem lenne igaz. Normál, hétköznapi étel volt, talán szendvics, esetleg virsli, már nem emlékszem.

Így ment végül füstbe az én első Valentin-napom, mert gyáva voltam.

Most már sajnálom, lehettem volna bevállalós a torta terén. A süteményt végül a barátnőimmel ettük meg, és ez volt életemben az általam készített legfinomabb csokoládétorta. Különleges ízt adott neki a szerelem.

PJudit

Képek forrása: saját