Sok évvel ezelőtt, amikor először elmentem erre a kiállításra, különösebb elvárásom nem volt. Szeretem a fotókat, a kíváncsiság hajtott. A képeket nézve, ezt felváltotta a döbbenet. Könnyes szemmel jöttem ki az épületből. Pár fotó teljesen felkavart. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy a világ ennyire kegyetlen lehet.

Legközelebbi alkalomra, az előzőleg látottakat elfelejtettem. Kísérőm, ismét a kíváncsiság. A kiállított képek azonban visszahozták az elfeledett emléket. Soha többet ki nem tudom törölni már! Megint döbbenten hagytam el az épületet.

Azóta sokszor voltam World Press Photo kiállításon, de már mindig lelkileg felkészülve. A hírek jellemzően rosszak, így a kiállított fotók is jellemzően megrázóak. Szerencsére akadnak jó hírek is, és ahhoz tartoznak vidám fotók. Sajnos ebből van kevesebb.

A kiállítást 55 éve alapították. Minden évben 45 ország, több, mint 100 városába jut el.

Idén a metró mozgólépcsők közötti hirdetési felületen láttam meg, hogy ismét megrendezésre kerül. Helyszíne, a Magyar Nemzeti Múzeum. Rögtön eldöntöttem, hétvégén megnézem. Rutinosan, edzett lélekkel indultam neki. Sajnos most is több volt a felkavaró kép, mint a vidám. Azonban úgy gondolom, hogy látni kell, ezeket a megrázó képeket is. Legyünk vele tisztában, milyen tud lenni a világ.

A rengeteg látogató között nehéz volt közel jutni a kép feliratokhoz, de azért igyekeztem elolvasni őket. Érdekes információkat nyújtottak. Például, meglepetéssel szolgált számomra, hogy az 1900-as években, az USA-ban a gyógyszerészek azt állították az orvosoknak, hogy az ópiát tartalmú fájdalomcsillapítók nem okoznak függőséget.

Nem lepett meg, hogy „Természet” kategóriában magyar fotós, Máté Bencze nyert díjat.