Ma délben sétáltam hazafelé a ragyogó napsütésben. Oldalra néztem, milyen kellemes meglepetés! Tavasz a télben! Sárga virágok díszítették az úttest szélét.

Kicsit messzebb nézve, milyen dühítő meglepetés! Tavasz a szemétben! Vagy inkább szemét a tavaszban? Virág a szemétben? Inkább szemét a virágban!

A szemeteléstől mindig dühös leszek. Mivel rendszeresen járok az utcán, így gyakran vagyok dühös.

Tudom, soha ne mond, hogy soha! De én soha nem szemetelek! Ha a szemetes mellé dobom véletlenül, akkor is lehajolok, és felveszem. Nem tudom megérteni, miért kell szemetelni! Sajnos még olyankor is, ha két lépésre ott a kuka. Ennyire nem érdekli őket, milyen világban élnek? Nem éreznék jobban magukat egy tiszta városban? Nem mondták a szüleik, „gyermekem, ne szemetelj”? Komolyan, felfogatatlan számomra.

Egyáltalán hány évesek lehetnek? Valószínűleg minden korosztály képviselteti magát a szemetelők táborában.

Haladtam tovább. Tíz emeletes panelházban lakom. A ház előtt szépen parkosítottak. Legalább tíz szemetes van viszonylag kis területen.

Sajnos a szemétnek nincs lába. Az emberek pedig elfelejtik észrevenni a kukákat. Különösen a cigarettázók.

Gyermekkoromban a közeli parkban volt parkőr. Ügyelt a rendre, tisztaságra. Tartottunk tőle, nem is volt szemét sehol.

Pár évvel ezelőtt a kerületi újságban olvastam egy cikket. Az újságíró elmesélte, ahogy ment az utcán, előtte sétált egy idős hölgy, aki amikor meglátott egy eldobott szemetet a járdán, lehajolt, felvette, bedobta a kukába, és ment tovább. A cikk írója megkérdezte a hölgyet, miért tette ezt. Ő annyit felelt, hogy minden nap egy, azaz egyetlen szemetet felvesz, és szemetesbe dob. Nagyon tetszett nekem mindez, de nem kezdtem el követni az ő példáját. Úgy gondolom, nem számítana semmit, persze lehet, hogy nincs igazam. „Egy fecske nem csinál nyarat.” – tartja a közmondás. Biztos, hogy így van? Vagy ki kellene próbálni? Ha tudnám, hogy egyedül is képes vagyok változtatni…

Egyszer régen olvastam, vagy hallottam egy történetet. (Elolvasható itt is.) Nagy vonalakban a lényege:

A dagály a csillaghalakat partra sodorta. Ott tátogtak rengetegen. Jött egy kisfiú, és elkezdte bedobálni őket a tengerbe. Apukája próbálta megállítani.

- Annyi hal van a parton, mindet úgysem lehet megmenteni! Mit számít, ha párat visszadobsz!

A kisfiú felvett egy újabb halat, beledobta a vízbe, majd megszólalt:

- Ennek nem mindegy! Ennek számít!

Talán néha egy fecske is képes nyarat csinálni!

PJudit