Dühös vagyok, (már megint!)

Dilemmáztam, írjam-e meg, avagy inkább ne. Vannak-e határok, vagy húzzak-e én határokat. Kell húzni?

Velem történt-e vagy inkább a szomszédasszonnyal.

Eszembe jutottak Babits Mihály szavai: „Vétkesek közt cinkos, aki néma!”

Tehát határ a csillagos ég, és velem történt a következő eset.

Elindultam a boltba. A múltkor lángra lobbant, 13. kerületi épülő ház mellett vitt el az utam. A járdán mentem. Van járda. Nincs lezárva, tehát gyalogos forgalom lehet rajta. Váratlanul, leesett a cipőm elé egy cigarettacsikk. Fentről, a magasból. Tetőről, vagy erkélyről? Ki tudhatja. Felnézve senkit sem láttam. Szerencsére elnyomták, mielőtt körülnézés nélkül lehajították. Szerencsére nem a fejemre esett. Utáltam volna, ha oda esik.

Megláttam egy urat, aki talán biztonsági őr volt, talán nem. Megkértem, mondják meg az ott dolgozóknak, nézzenek körül, csikk ledobálás előtt. Ő ígérte, szól az építésvezetőnek.

Szeptember 12-én gyulladt ki a tető. Két hete. Hogy mitől? Nem tudom. Időközben úgy látszik, valaki elfelejtette, a tűz nem játékszer. Játszani vele tilos.

Nyilván vannak Tűzvédelmi szabályok. Nyilván közzé lett téve az ott dolgozók körében. Nyilván, (gondolom), van szó benne a dohányzásról is. Lehet, hogy az építkezés területén tilos? Vagy ha nem, akkor van dohányzásra kijelölt terület. Ott remélhetőleg található tároló edény, ahova a csikkeket kell eldobni.

És akad ember, aki fittyet hány erre. Eszébe sem jut betartani. Volt vajon, aki mindezt látta? Miért nem szólt rá? (Egyébként is, miért kell szemetelni?)

Utálom, amikor felnőtt emberek nem hajlandók igazodni a minimális együttélési szabályokhoz.

Vajon mennyi idő kell, mennyi baleset, mennyi büntetés, hogy végre tanuljunk belőle, és felnőttként sikerüljön valóban felnőni?