Múltkor valaki feltette a kérdést a Facebookon: Ha lehetőséged lenne külföldre menni, mennél-e? Egyik ismerősöm reakciója: Igen, vissza sem néznék!
Meglepődtem ezen a válaszon. Van, akinek ez ilyen egyszerű?
Elolvastam egy másik bejegyzést is, idézek belőle: "Marad, aki mozdulni képtelen vagy igénytelen, amíg bele nem fullad".
Ezen a mondaton ismét megrökönyödtem. Akkor én most mozdulni képtelen, vagy igénytelen vagyok? Nem, nem érzem magam egyiknek sem. Én egész egyszerűen, nem szeretném elhagyni a hazámat. Persze ki tudja, ez-e az igazság?
Megtehetném vajon?
Nyelveket tanultam, de a tanfolyamokon kívül máshol nem kellett használnom őket, tehát ez egy nagyon passzív tudás. Közelít a 0-hoz.
Fiatal sem vagyok már. Szakmámban nyelvtudás nélkül nem gondolnám, hogy el tudnék helyezkedni. Valószínűleg más munkát sem találnék.
Akkor lehet, mégis a „mozdulni képtelen” csoportba tartozom?
Na jó, repüljünk vissza (azaz fiatalodjunk) 20 vagy 30 évet. Még előttem az élet, nincs lehetetlen. Ebben az esetben mit tennék?
Nyelvet nyilván aktívabban tanulnék, hiszen lenne miért. Végzettségem alapján találhatnék külföldön is állást, azonban úgy gondolom, ebben az esetben sem költöznék külföldre. Több pénzért sem.
Szakmámban itthon sem kell éhen halnom. Én nem gyűjtök „tárgyakat”, nincs szükségem a legújabb telefonra, órára, (pláne nem 50 millióért), legszuperebb kocsira, … nem öltözöm a legújabb divat szerint. Nem érdekel.
Az „igénytelen”-ek közé tartoznék?
Nem gondolnám. Az előbb felsorolt dolgok nem tesznek boldoggá, azaz nem ezektől lennék, vagy vagyok boldog.
Persze fontos, hogy legyen hol laknom, legyen megbízható kocsim, nézzen ki normálisan a környezetem, és én is. Szeretek dolgozni, talán a kelleténél kicsit jobban. (Nevezzük munkamániának?) Sok minden érdekel, vannak hobbijaim.
És persze van szerető családom.
Én jól érzem magam Magyarországot, szeretem Budapestet.
Szívesen találkozom barátokkal, ismerősökkel. Nem érezném jól magam idegen országban, idegen emberek között. Honvágyam lenne.
Az "itthon" számomra (...) fontos, akkor is, ha dúl a bunkóság, ha rettegni kell a szomszédoktól, ha minduntalan becsapnak, ha szeméthegyek között kell az erdőn sétálni, kutyaszarokat kerülgetni az utcán, akkor is idetartozom, itt tudok csak élni, megengedem: azért, mert máshol sokkal rosszabb lenne számomra, akkor is, ha látszólag "jobb" lenne. Ezért aztán a hazaszeretet önzés, önvédelem.
Lázár Ervin (www.citatum.hu)
Látom az ország „állapotát”, engem is dühít, mint sok más embert. Teszek valamit ellene? Úgy gondolom, teszek. Nem sokat, de egy kicsit mindenféleképpen. Amennyi tőlem telik.
Többször találkoztam azzal a hozzászólással, hogy ha nem tetszik itt, költözz külföldre! Ez olyan baromi jó szlogen bír lenni. Viszont azt kérdezném, miért pont én? Miért pont én költözzek? Nem várhatom el, (nem várhatjuk el), hogy a hazámban, (hazánkban) olyan viszonyok legyenek, olyan irányítás, olyan élet, hogy MINDANNYIAN (a lehetőségekhez képest,) a lehető legjobban érezhessük magunkat? Megismétlem, MINDANNYIAN! A LEHETŐ LEGJOBBAN!
Petőfi Sándor: Magyar vagyok
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Tegnap olvastam egy blogot. A nyaralásról szólt, azaz a nyaralás végéről. Nem arról, hogy de jó itt, de kár, hogy haza kell már menni. Nem. Bár nyílván jól érezték magukat, mégsem a „sírás-rívás” ment a hazautazás miatt, hanem egy fura érzésről írt a blogger, a honvágyról, amit a végén így fogalmazott meg:
„De akkor mi ez az érzés, ami a messzi távolban is a hatalmába kerít? Az otthon, az édes otthon!”
És ezt olyan jó volt olvasni!
PJudit
Képek forrása: Piabay
